Toscana, 7-8. nap - Pontedera és hazautazás

Lajatico környéke

Összevontam a két utolsó napot, mert nem sok történt az egy földrengést leszámítva. :)

Pénteken délelőtt Pontederába mentünk a piacra, ami engem nem különösebben érdekelt, de mivel nem volt jobb dolgom, azért végigjártam. A szélső sor volt a kajás (sajtok rengeteg, zöldségek, gyümölcsök), a többi meg a szokásos ruha- és zsibvásár. Végre tudtam venni konnektor-átalakítót, ennek örültem. 

Két bevásárlóközpont is volt a piac szélén, a közelebbi eléggé haldoklik, de arra jó volt, hogy igyak egy jó kávét. Morten is itt múlatta az időt.

A távolabbiba mentünk a végén, itt volt egy nagy supermercato, mindenki beszerezte az ajándékokat. Éppen két gondola között kóvályogtam, amikor elkapott egy olasz nő és hevesen magyarázott valamit olaszul. Az egészből egy hangot nem értettem. Nem volt ellenséges, csak mindenáron meg akart velem értetni valamit. Nagy nehezen otthagytam. Aztán amikor a többiekbe botlottam, izgatottan mesélte mindenki a saját verzióját a földrengésről: zörögtek az üvegek a polcon, meg ilyesmik. Akkor esett le, hogy mit magyarázott nekem az olasz nő. Én bizony semmit nem észleltem az egészből.

Hazafelé vágyakozva néztem a Teatro del Silenzio irányába. Senkinek nem volt kedve odakanyarodni rajtam kívül. Igaz, délutánra vendéget vártunk és a fagyi erős olvadásnak indult a melegben. Pedig ezen a héten kétszer is jól jártunk volna a Teatróval, utólag vettem észre a távoli képeimen (a szállásunkról ráláttunk a Teatro del Silenzióra, hála az objektívjeinknek), hogy hét elején még a tavalyi díszlet állt a kis tó körül, a hét végére pedig felállították az újat. Minden évben újat találnak ki, az általam ismert két évvel ezelőtti díszlet visszaköszönt egy közeli körforgalomban és Lajaticóban is láttam néhányat belőlük.

A két évvel ezelőtti díszletet
most egy körforgalomban állították ki.

Ezek Lajaticóban egy ház tetején találtak otthonra.

Az idei koncertet reklámozzák a városban.

Lajatico főtere

Az idei koncert plakátja a
legújabb díszlettel

A tavalyi díszlet motívuma Lajaticóban

Nagy főzésbe csaptunk, amikor hazaértünk. Nem is annyira a minőség miatt izgultunk (paprikáskrumplit mindenki tud főzni), hanem a mennyiség és a konyhai eszközök hiánya nehezítette a dolgunkat. Nem kell semmi rosszra gondolni, általában megvolt mindenünk, ami kellett, de speciel egy kb. 10személyes lábas azért hiányzott. Mondjuk a pirospaprika beszerzése is egy hajszálon múlott, anélkül meg, ugye, nem paprikás a paprikáskrumpli. 

Alessandro olaszosan megérkezett (késett picit, de hova sietett volna), megetettük a paprikáskrumplival, stb., szóval kicsit vendégeskedtünk először a konyhában, ahol ettünk, majd fotózkodtunk, aztán a medence partján folytattuk. Vagy a fotózkodás később volt? Ki emlékszik már arra.

 

Másnap csodaszép reggel volt, mint még soha. Bepakoltunk a kocsiba és hazajöttünk.

Balközépen látszik a Teatro del Silenzio 2 új figurája,
a kép a szállásról készült utolsó reggel.