Szlovénia online 3

Ma már nem esett reggel, viszont egyenletes szürke felhőréteg takarta az eget. Mi lesz ebből, jó ég. Elindultunk a Slap Savica (Száva vízesés) felé kocsival. A vízesés állítólag hatalmas, 97 méter magas, és fel kell hozzá mászni 500 lépcsőfokot az erdőben. Először még szürke volt az idő, majd néha kivilágosodott, ahogy haladtunk felfelé, de ez csak néhány másodpercig tartott, utána újra vigasztalan szürkeség lett úrrá a tájon. Nagyon szépen kialakított és rendben tartott út vezet felfelé. Lassan elértük a felhőhatárt, a fák ködbe burkolóztak. Egyszercsak váratlanul elértük a vízesés helyszínét, ahol egy kis házikó áll. Leesett az állunk, mert akkora köd volt a vízesés közelében, hogy alig lehetett valamit látni belőle. A második képen már oszladozik a pára.

Amúgy sincs túl szerencsés helyen, hanem a hegy egy sötét, talán északi oldalán, amit valószínűleg sosem ér napfény. Kicsit csalódottan próbáltunk lődözni képeket. Egyszercsak jóval feljebb kibukkant a vízesés fölé magasodó hegy csúcsa és innentől kezdve rohamléptekben tűnt el a köd körülöttünk és egyre szinesebbé vált a táj. Ez a vízesésre nem vonatkozott, ott továbbra is hideg és párás maradt a levegő. Közben mi elindultunk lefelé. Egészében nem volt csalódás, mert az erdő nagyon szép volt, főleg lefelé, amikor a nap megsütötte.

Következő célpont a Vogel csúcsa volt. Ide lanovkával mentünk fel. Eredetileg lefelé gyalog akartunk jönni, de ezt leszavaztuk, nem csak a fáradság miatt, hanem idő sem volt már rá. Na, ez az út viszont tényleg csalódás kategória lett. A Bohinji-tó csodálatos volt a lanovkából nézve, de ennyi, fönt egyáltalán semmi látnivaló nem volt, csak szemközt a hegyek, de még egy kilátó sem. A felvonó környezete elég lepusztult volt így kopaszon, hó nélkül. Itt télen van igazi élet, amikor beindul a síszezon. A többi lift nem is járt, azt a néhány épületet javítgatták-foldozgatták, alig volt egy-két idetévedt túrista. A főépület is igencsak szomorú látványt nyújtott. Egy kávé után söpörtünk is visszafelé a következő lanovkával (gondolának hívják) a tóhoz. Az az egy szerencse volt, hogy valóban eltűnt akkorra már a köd, felhő, minden és tartósan kisütött a nap.

Lent a sífelvonónál van egy kis első világháborús katonai temető, odamentünk. Számomra nagy meglepetés volt a szépen karbantartott kis temető, de főleg az, hogy az egyforma sírok legtöbbjén magyar katonák neve van feltüntetve és egy székesfehérvári alapítvány járult hozzá a fenntartáshoz.

Kisétáltunk a tópartra és gyönyörködtünk a hegyek látványában, amit ma láttunk először, mióta itt vagyunk.

Ezután átmentünk a tó túlpartjára, ahol első nap az esőben olyan jó képeket lőttünk. Most, a tiszta időben ez egyáltalán nem volt könnyű, most jöttünk rá, hogy mennyivel kiegyenlítettebbek voltak a szinek és a fényviszonyok szerdán. Csak az eső ne esett volna akkor. De hát minden nem lehet tökéletes!

Elég hamar visszaértünk a szállásra, volt még idő leülni, beszélgetni, mielőtt elindultunk vacsorázni. A vacsora megint kimerítő és nagyon finom volt. Holnap délután indulunk hazafelé.