Pádis kirándulás, 2. nap, Csodavár

Kicsit összefolyik a második és a harmadik kirándulós nap, muszáj a képeket néznem, hogy nagyjából beugorjon, hogy mi is volt.

Másnap korán keltünk (Erdélyben amúgy is előrébb jár az óra eggyel). Kitérek kicsit a reggelire, mert azzal is nagyon meg voltunk elégedve. A reggelink a következőkből állt: 4 db virsli mustárral, vaj, dzsem, juhsajt (asszem), paprika, paradicsom. Helyes fekete-fehér bögrében hozták a gyógyteát. A feketekávéért fizetni kellett (4 Lei - elég borsos ár), de jó erős volt. 

Ezen a napon a Csodavár nevezetű helyet kerestük fel. Együtt indult a társaság, majd a "kriplik" (=kisgyerekesek, ill. olyanok, akik nem vállalták a megerőltető kirándulást) tettek egy sétát a felső szakaszon, ahol kicsi volt a szintkülönbség. Mi többiek pedig elindultunk felfedezni a Csodavárat. Utána lehet nézni a neten, hogy ez mi (pl. itt), tehát a részletes ismertetésébe nem bonyolódnék bele, nem is tudnék, elég az hozzá, hogy ez egy dolinarendszer a Pádis fennsíkon, ami barlangokból és az ezeket körülvevő magaslatokból áll. Lehet, hogy nem fogalmazok elég szakszerűen... 

A Portál

Mindenesetre mi elindultunk az erdőben, elbúcsúztunk egy idő után a "kripliktől" :), majd elkezdtünk lefelé ereszkedni az I. sz. dolinához, melynek hatalmas kapuja van, ez a Portál. Kb. 70 méter magas, 30 m széles. A leereszkedés nem volt egyszerű. Volt néhány régi lépcső, de azokat nem ajánlatos használni, nem is lehet, mert elmozdultak a helyükből és inkább akadályoznak, mint segítenének a lefelé jutásban. Néhány helyen acélsodrony van a sziklában, ahol ilyesmi volt, ott könnyebben lehetett haladni, bár acélsodronyt a legmeredekebb helyekre raktak csak, tehát mégsem. A terep meredek volt és a taknyos idő miatt csúszott. Viszont gyönyörű volt!

Megérkeztünk a Portál elé egy sziklakiszögelléshez. Le lehetett látni a barlang bejáratához. A látvány nagyon csalóka volt, ezt főleg akkor érzékeltük, amikor láttuk, hogy néhány idegen srác éppen befelé igyekszik. Aprók voltak, mint a hangyák. Innen szintén acélsodrony-segítséggel lehetett leereszkedni a dolinához, amelybe egyébként engedélyezett volt a bejárás. Attila és Gábor sikeresen lemásztak és körülnéztek a Portál bejáratánál. Eszter is többször nekirugaszkodott, de végül feladta. Mi többiek csak drukkoltunk nekik. 

Attila már ott van.

Gábor igyekszik lefelé.

Eszter próbálkozik.

Indulnak visszafelé a fiúk.

Innen újból felfelé kellett haladni kivételesen egy épségben maradt lépcsős szakaszon, majd a szokásos gyökereken és sziklákon, majd újra lefelé, hogy átjussunk a III. dolina bejáratához. Itt nagy sziklák és kisebb kőgörgetegek is voltak, de nem volt vészes, mire eljutottunk a III. dolinához. Az I-es és III-as dolina között a barlangban is van átjárás megfelelő körülmények között (alacsony vízállásnál pl.), de tudtommal csak vezetővel szabad menni, ill. talán még azzal sem, csak külön engedéllyel. És komoly barlangász felszereléssel.
Itt is időztünk, amíg páran leereszkedtek a barlangig. Ez már nem volt olyan nehéz és veszélyes, mint az előző.

III-as dolina (S képe)

Közben figyeltük a másik oldalt, ahol elég függőleges falon jött lefelé egy csoport, nekünk erre kellett továbbmenni. Nem látszott túl nehéznek, mosolyogtunk is, amikor mondták (magyar nyugdíjas csoport volt), hogy a nehezén túl vannak. Mi tudtuk, honnan jöttünk, ők még nem.
Aztán lehervadt az arcunkról a mosoly, amikor elkezdtünk felfelé mászni ugyanazon az úton. Én mentem elöl. Nem mondom, meg lehetett oldani, de nem volt könnyű. És ez lefelé még nehezebb lehetett, hiszen felfelé mindig könnyebb menni meredek terepen, csak tüdő és szív kérdése az egész. (Másnap rájöttem, hogy fáradt izom kérdése is. :)

Felfelé 1 (Laci képe)

Felfelé 2 (Laci képe)

Minden jónak vége szakad egyszer, mi is felértünk végre a gerincre. Egy jelzőtáblánál álltunk meg pihenni. Nem telt el 2 perc, jött a másik csapat is, éppen akkor értek oda, mint mi. Ha megbeszéljük, sem tudtuk volna jobban összeegyeztetni.

Innen már nem volt nehéz dolgunk, mert szinte vízszintesen követtük a gerinc vonalát. Több kilátóhelyen is megálltunk és néztünk le a szédítő mélységbe, ahonnan jöttünk.

Lassan elhagytuk a Csodavárat és kiértünk a Glavoi rétre. Itt egész nyáron vadkempingesek tanyáznak és van néhány nyárra kitelepült boltocska és palacsintázó/kajáló hely is. A tavalyelőtti kirándulásról a többiek már ismerték a terepet és előre el lett tervezve, hogy itt pihenjük ki a kirándulás fáradalmait. A réten át- meg áthúzott egy birkanyáj, de szemmel láthatólag jól kijöttek a kétlábú farkasokkal, meg azok négylábú kutyabarátaival. A réten egy patak csörgedez keresztül.
A rét szélén hegyimentő bungaló működik. Éppen egy magyar fickó volt szolgálatban, aki segített nekünk sört és placintá-t (ami tulképp lángos) rendelni. Én egy dzsemes és egy brindzás placintát ettem, nagyon finom volt. Az ízesítés nem rákenve volt, hanem a közepébe sütötte bele a román menyecske.

Innen szűk egy km-re volt a szállásunk. A vacsora: isteni sűrű bableves, valamilyen husi rizzsel, káposztasalival és az előző napihoz hasonlatos friss házisüti volt.