Pádis kirándulás, 3. nap, Szamos-bazár

Másnap még korábban indultunk, mert a Szamos-bazár, ahova készültünk, 10 km-re volt a szálláshelyünktől. Persze nem gyalog, hanem busszal tettük meg a távot. A sofőr megtartotta magának a megjegyzéseit ezzel kapcsolatban. Ugyanis a bekötőút minősége nem változott meg az ideérkezésünk óta és akkor nagyon fel volt zaklatva emiatt.

A Glavoi réten felvettük a guide-unkat, aki nem volt más, mint János, az előző napi szolgálatkész hegyimentő. Hozta magával 3 marcona román barátját (2 ffi, 1 nő).

A Varasó-rétről indult a gyalogtúra. Hamarosan egy olyan helyre érkeztünk, ahol már látszott egy 30 m magas barlangbejárat, de előtte le kellett magunkat küzdeni egy 8-10 méter magas kőfalon. Egyenként indultunk lefelé, hogy a segítségnek használt lánc nehogy odacsípje a másik kezét, ha egyszerre rángatják. A többiek a barlang bejáratánál várakoztak.

Babilon kapuja

János általában elöl volt, a haverjai meg hátulról biztosították a csapatot.

Amikor már mindenki lent volt a bejáratnál (Babilon kapuja), akkor felvettük a fejlámpáinkat, akinek volt, és elindultunk befelé a barlangba. Ez volt az Aragyásza barlang. Itt is voltak meredek, láncos sziklafalak, ahol a már megszokott módon egyenként ereszkedtünk lefelé. Lábunk alatt patak csörgedezett. Jelenleg alacsony volt a vízállás, azért tudtunk végigmenni a barlangon. Időnként felvezetett az út a szikla oldalába. Az elején még vaksötét volt, aztán valamelyik kanyar után hirtelen nappali világosság lett és leírhatatlanul gyönyörű helyre értünk. Egy szűk, vízmosta sziklakanyonban voltunk, ami természetes fénnyel volt megvilágítva felülről a nagyobb kürtőkön keresztül, és mivel a sziklák a lábunk alatt világos színűek voltak, amiben a patak csordogált végig, ez a csodálatos látvány még jobban kijött. Sajnos nem volt időm a fényképezőgépet előkapdosni, de azért volt más, akinek közelítőleg sikerült megörökítenie a látványt:

Ez még vakus felvétel (Attila képe)

A kép nem tökéletes,
de mégis jól látható,
hogy a sziklákat természetes fény
világítja meg.
Ilyen szép volt, illete még ennél is szebb!
(Attila képe)

Ezen a linken az első néhány kép is elég jól visszaadja az Aragyásza barlang hangulatát:

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1405

Tartogatott még egy meglepetést is a végére az Aragyásza barlang. Már majdnerm kiértünk a nappali világosságba, amikor egy szűk és meredek szoros állta az utunkat. Volt ugyan segítségképpen lánc is a szikla oldalában, de a patak ott folydogált a lábunk alatt és bizonyos helyeken kisebb medencéket is alkotott. Belefulladni azért nem tudtunk volna, de volt, aki rosszul számította ki a leereszkedést, vagy egyszerűen megcsúszott és annak azért szárogatnia kellett a nadrágszárát/cipőjét utána. Érdekes módon azoknak sikerült rosszabbul az utolsó próba, akik amúgy az ügyesebbek közé tartoztak, de talán pont ezért nem figyeltek annyira a lábuk alá. Én másodiknak jöttem le Attila után, semmi különösebb problémám nem volt, de talán kívülről ez rajtam sem látszott, ahogy a többieken is fel tudtam fedezni némi feszültséget. :) Azt hiszem, ezt hívják Medúza-zugnak.

Szóval elementáris élmény volt végigmenni a 200 méteres barlangi szakaszon. Mivel jó hamar végeztünk, felmerült ötletként, hogy ezután csináljuk meg a nehezebbik Szamos-bazár túrát. 

Elindultunk felfelé a hegyre. Útközben aprószemű áfonyát és vadmálnát találtunk, azt kóstolgattuk. És csak mentünk-mentünk felfelé folyamatosan, illetve nagyon ritkán volt egy kis vízszintes szakasz. Nagyon fáradtnak éreztem magamat, most jött el az a pont, amikor már elsősorban nem a szívem akart kiugrani a helyéből a hegymenetnek fölfelé, hanem az izomlázas lábaimat alig bírtam emelgetni.

Kb. a táv egyharmadánál tartottunk és fent voltunk már a Meleg-Szamos forrásvidéke fölötti hegygerincen. János, a guide-unk felhívta a figyelmet arra, hogy lesz egy görgeteges szakasz, ami elég nehéz lesz és felajánlotta, hogy aki úgy gondolja, az innen visszafordulhat és az egyik segéderő elkíséri. Én jelentkeztem és S is, úgyhogy végül hárman visszamentünk az Aragyásza-tisztásra, ahova a barlangból kiértünk. Juhé, innen már csak visszamegyünk a buszhoz és lehet pihizni. Merre megyünk? Kérdeztem a havert, aki visszakísért. Kiugrottak a szemeim a helyükből, amikor mutatta a meredek sziklafalat, hogy hát ezen keresztül. Micsoda? És itt hogy?? Kinéztem a szememet, de nem tudtam meglátni, hogy azon a falon hol van valamiféle járat. (Mintha valakinek lett volna erről képe...)

Közben jöttek magyar túristák, ők is mutatták, hogy itt és nem olyan vészes. 

Hát jó, akkor induljunk. Ha más meg tudja csinálni, akkor én is, még jó.

És tényleg volt járat! Alig látszott, de sűrűn kanyarogva a falon tényleg fel lehetett menni és tényleg nem volt vészes. Ez a falon kanyargás egyébként csak az elején volt, utána már "csak" felfelé kellett haladni. Itt már voltak fák, bokrok is, nem érezte úgy az ember, hogy ha rosszul lép, akkor csak a bukfenc marad lefelé.
Mivel most a barlang fölött jártunk, az út mellett láthatóak voltak azok az "ablakok", amelyek megvilágították a barlangot. (A harmadik képen már a Babilon kapuja van.)

Közben szóba elegyedtem a fickóval (sajnos a nevét nem kérdeztem meg, úgyhogy marad fickónak). Itt derült ki, hogy ők csak haverságból jöttek el Jánossal a kirándulásra. Ő maga szenvedélyes alpinista és barlangász, de a foglalkozása igazából elektromérnök. A feleségével már egy hete ott kempingeznek a Glavoi réten és másnap mennek haza Bukarestbe. A felesége nem szokott megerőltető túrákon részt venni, mert pár évvel ezelőtt szívrohama volt és vigyáznia kell magára. Gyerekeik nincsenek. 

Mondta, hogy szerinte semmit nem veszítettünk azzal, hogy visszafordultunk. Ezt én is pont így gondoltam!

Kísérőnk és az egyik "ablak".

Mondtam neki, hogy én is asztal mellett ülök egész héten és már egy kicsit sok volt a jóból a "völgyből fel - völgybe le" túrázás, úgyhogy nevetgéltünk, amikor megint egy-egy emelkedőn kellett keresztülmásznunk. Közben elhaladtunk másik irányból a Babilon kapujához közel is, ahol a barlangászásunk kezdődött. Lassan-lassan visszaértünk a kiindulópontunkhoz, a Varasó-rétre. Az eredeti megbeszélt időhöz képest már mi is késtünk. Beültünk a buszba, S lefeküdt a földre aludni, engem meg megtalált a sofőr a panaszáradatával. Hiába próbáltam másfelé görbíteni a beszélgetés fonalát, valahogy mindig visszatértünk a problémáira. Ez így ment egy órán keresztül, akkor inkább kiszálltam a buszból. Még majdnem egy órát kellett várni a többiekre.

Utólag mesélték, hogy a görgeteges szakasz volt a legszörnyűbb. 

Persze most is a Glavoi réten kötöttünk ki, részben, mert Jánosékat haza kellett szállítani és akkor már egy sör is dukál. Meg útba is esett jövet-menet. A román haverokat hiába invitáltuk, elköszöntek, János viszont jött velünk, mert neki a román menyecske beígérte a gombalevest. Szépen leültünk, a leves is megmelegedett, amikor János kapott egy üzenetet. Abban a pillanatban felpattant és nagy léptekkel elrohant a hegyimentő állomás irányába. Közben még láttam, hogy 2 másik ember is ugyanezt teszi. Egy perc múlva már a kocsiból integettek, riasztásuk volt.