Szicília 2. nap - Isola Bella, Taormina, Castelmola

Másnap pattantunk ki az ágyból, irány a konyha, hogy legalább kis kávét magunkhoz vegyünk, ami nem kis nehézségbe ütközött. Az olaszok nem ismerik a vízforralót pölö, pedig nálunk volt Nescafé (szégyenszemre, de hát azért mindenre fel kell készülni). Sebastiano is ott sertepertélt a konyhában, de szemlátomást semmivel nem boldogult jobban nálunk. 

Terveink szerint először belódulunk a ház melletti supermercatóba, haha, hát ebből semmi nem lett, vasárnap ugyanis minden zárva. (Itt jegyzem meg, a sziesztát télen is szigorúan tartják.) Sebaj, a következő sarkon bájos kis pasticceria volt tele finomságokkal, nem csak sütikkel, de például pizzás bucival (ezt én ettem), de volt spenótos nemtommi, azt meg a Zsuzsa. Jöhetett a fincsi espresso is, egyesek szentségtörő módon cappuccinót kértek, piha.

A normál espresso egyébként egy csöpp csészécskében egy fél ujjnyi erős kávécska. Az ára 1 euro körül mozog.

Viszonylag korán volt, a festa nem indult még be, gyerekjáték volt kijutni a városból. Az Etna végig követett minket aznapi utunk során. Csilla mesélt a korábbi Etnás kirándulásáról, hogy mennyi érdekeset hallott és látott, kezdtük úgy érezni, hogy egy ilyen kirándulást mégiscsak meg kellene nekünk is csinálnunk majd valamikor, pedig elsőre kapásból elutasítottunk mindenféle etnázást. 

Isola Bella fölülről

Taormina volt az aznapi kirándulás fő célpontja. De előtte még megálltunk Isola Bellánál. Azonnal láttuk, hogy nagyon rossz irányból süt a nap, rosszak a fények, túl kemények, ide hajnalban vagy naplementekor kellene jönni. Először egy magaslatról szúrtuk ki a kis festői szigetet a part mellett. Ezután próbáltunk keresni valami lejárást a partra, mert láttunk messziről embereket a parton arrafelé. Találtunk is egy nyitott kaput, ami egy üdülőtelepre vezetett, be is hajtottunk rajta és szépen lecsorogtunk a parkolójáig. Aztán meg gyalogosan próbáltunk kimenni a partra, de az sem volt egyszerű, az egyik teraszon sürgölődő munkások nyitottak ki nekünk egy kaput. 

Isola Bella

Végre ott álltunk a parton a kis szigettel szemben, ahova egy kis gázló vezetett át. Néhány japcsi próbált éppen átlábalni mezítláb, sajnos a japán csoport többi tagja is odaért, egyre többen lettek, jesszus. Nem elég, hogy rosszak a fények, de képtelenség volt a japcsikat kikerülve fotózni.

A nap ezerrel sütött, 25-28 fok volt a parton. Csilla és Zsuzsa átevickéltek a szigetre, én lusta voltam levetni a bakancsomat, amiben egyébként lassan szétfőtt a lábam. Marcsi másfelé járt.

A partra jutáshoz képest a visszaút jóval nehezebbnek bizonyult, mert időközben a kaput bezárták, mi meg ott álltunk kocsistúl a min. 50 fokos lejtőn és néztünk a zárt kapura. Zsuzsa és Marcsi elmentek intézkedni, viszont közben arra vetődött valaki odavalósi és kiengedett minket a kártyájával. A lányokat meg közben jól leteremtette valami főnök. Közben persze az is kiderült, hol lehet birtokháborítás nélkül lemenni a partra.

Hát jó, akkor irány Taormina, naplementekor ott kell lennünk a görög színház romjainál. Mi kocsival tettük meg az utat a város alatti parkolóig, de felvonóval is lehetett volna. Jó sok időre vettünk parkolójegyet, aztán elindultunk felfelé a városkába. Volt még bőven időnk, meg éhesek is voltunk, bekaptunk hát egy menüt félúton a Sapori di Mare nevű étterem kis teraszán. És jelentem, (szinte) élek-halok azóta a tenger gyümölcseiért. Én!! Nagyon finom volt a menü, megpróbálok visszaemlékezni rá. Először tenger gyümölcseis rizottót kaptunk (életem első rizottója), ami nem volt olyan trutymákos, mint amilyeneket korábban láttam és ezt a Marcsi is megerősítette. Viszont tele volt kis rákokkal, meg kagylókkal, meg polipdarabkákkal, meg tintahal is volt benne, hogy az milyen finom! Hú, mondom, ha én ezt mind megeszem, semmi nem lesz a második fogásból, ami kardhal volt salátával. És lett! Lecsúszott gond nélkül minden.

Chiesa di San Pancrazio, Taormina

A Chiesa di San Pancrazio udvara

Lassan elindultunk a Görög Színházhoz, ami igen festői helyen található. Istenem, Csontváry, mennyire szeretem! Ez is egy olyan hely, amiről soha nem gondoltam, hogy valaha megláthatom élőben és most tessék, itt van.
Az első kellemetlen meglepetés az volt, hogy kiderült, 4-kor zárnak. Ja, állványt meg különben sem szabad használni. Csilla ágyúszerű állványát el is vették, az enyémre még csak nem is legyintettek.
Aztán ott volt a tájolás. Ezt a színházat nem biztos, hogy naplementében érdemes fotózni. Otthon este kiszaszeroltuk, hogy valszeg a reggeli órák a legalkalmasabbak, akkor jól látszanak a színház megmaradt oszlopai is és a háttérben az Etna is. Hát, ez sajnos nem jött össze. De! Csináltam egy egész klassz fotót a mobilommal, az oszlopok is felsejlenek, az Etna is ott van, a nézőtér is:

Meggondolandó, hogy legközelebb ne csak a mobilomat vigyem-e magammal.
Azóta láttam egy borult idős képet is a taorminai görög színházról, kiegyenlített fények, szinek, sokkal jobb volt az a kép, mint bármelyik napsütéses. Viszont az Etna csak sejthető rajta. Szóval az enyém vezet. :)
Van azért fényképezős fotóm is, jelentős utómunkával:

Hát ez volt a várva-várt "Taorminai görög színház romjai".

Elindultunk a városban bóklászni, sajnos a főtérre már nem sikerült eljutnunk. Viszont a városka anélkül is kínált sok érdekességet, például nagyon jópofa volt, hogy az erkélyeken kerámiafejekbe ültetett növények láthatók, ahol a burjánzó növény szerves részét képezi a látványnak.

Ittunk volna egy sört, de minden be volt zárva. Ahogy a nap eltünedezett, a levegő is erőteljesen hűlni kezdett. A parkolóban Csilla élelmesen túladott a jócskán túltervezett parkolójegyünkön és felkerekedtünk, hogy még feljebb, Taormina fölé, Castelmolába is eljussunk. Akkor már rohamosan sötétedett, azért mi vagy három helyen is megálltunk gyönyörködni a tenger, az Etna és a naplemente látványában.

A képen Taormina látható felülről. Jól látszik, hogy milyen csodálatos
helyet találtak a színházuknak az ókori görögök
(a kép legfelső részén van a színház)

Este 9 körül azért már Cataniában voltunk megint. Találtunk egy jó kis éttermet és ismételten a tenger gyümölcseit részesítettük előnyben. Közben megjelent két fickó gitárral és egy transzparenssel és Sant'Agatával kapcsolatosan adtak elő valamit, utána meg körbekalapoztak az étteremben.

Jaj, majdnem elfeledkeztem egy nagyon fontos momentumról. Ahogy hazafelé tartottunk Cataniába, egy outlet áruházra lettünk figyelmesek az út szélén, ami kivételesen nyitva volt és hatalmas tömeg hömpölygött körülötte, ezért is figyeltünk fel rá. Giardini Naxos-nál jártunk éppen. Elhatároztuk, hogy mi is körülnézünk az áruházban, én szokásom szerint nem túl lelkesen. De ha már ott voltunk, Zsuzsával elkezdtünk cipőket nézegetni, mert ha tartós marad a jóidő, úgyis muszáj lesz valamire lecserélni a bakancsot. És találtunk is egy pihekönnyű, puha, szellős SKECHERS álom-sportcipőt, ráadásul féláron. Attól kezdve a bakancs a kocsi csomagtartójában lapult, még rossz időben is. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha nem akadok rá erre a cipőcskére. Nagyon jót cselekedtek velem akkor este a felettes hatóságok!