Szicília 3. nap - Catania, Augusta, Floridia, Siracusa

Reggel összekaptuk magunkat, új cipő fel! ááá, de jó!, mindent be a kocsiba. Úgy terveztük, hogy a piacon reggelizünk, utána hagyjuk ott Cataniát.

Elképesztő volt a piac, először is a narancs. Egész utunk során óriási narancsligetek között utaztunk, a fák csak úgy roskadoztak az érett narancsok súlya alatt, a lombozat sűrű és sötétzöld. Gyönyörű látvány. Néhány helyen már elkezdték a narancsszüretet.A piacon és az utak mentén mindenhol narancsot árultak, aminek általában fél euro volt kilója és isteni édes, illatos, szaftos volt. Rengeteg narancsot megettünk a kirándulás alatt. Szóval a narancs nagyon olcsó volt, de a többi zöldség és gyümölcsféle is, pl. az édeskömény, vagy a szárzeller, amikhez nálunk elég horribilis áron lehet hozzájutni. 

A karfiol nem fehér volt, hanem lila, ez akkor még nem tűnt fel, de később Palermóban meg zöld színű volt, úgyhogy kezdek gyanakodni, hogy ez nem fajta kérdése volt, hanem valamivel megszínezték talán az eltarthatóság miatt? Nem értem. Mindenesetre minimum emberfej nagyságú volt minden karfiol.

A piacon nagyon sokféle halat, rákot, kagylót, meg egyéb tengeri herkentyűket is be lehetett szerezni. Volt ócskapiac-részleg is, szóval minden kompletten. És persze cukrászdák sütikkel, kávéval, pizzettákkal. 

Minderre kábé 3/4 órát engedélyeztünk magunknak, utána indulás tovább.

Augustába igyekeztünk, konkrétan a Faro di Augustához, vagyis a világítótoronyhoz. Menet közben izgatottan figyeltük a csodálatos felhőzetet, a szép fényeket. A téli Augusta meglehetősen elhagyatott volt, legalábbis a parti részek, ahova a GPS vitt minket. Csupa üdülőház, a part nem is látszott, gyakorlatilag fogalmunk nem volt, merre induljunk, közben pedig a reggeli kellemes napsütés teljesen eltűnt és már a házak között is elég erősen fújt a szél. Ott köröztünk az utcákban, a GPS tudománya is megállt itt. Valami szerencse folytán végül mégis találtunk egy bácsit az egyik kertben, aki olaszul elhadarta, hogy merre menjünk, szerencsére nagyjából megértettük.
Mire kiértünk az útmutatás alapján a világítótoronyhoz, már csepegni kezdett az eső. Egy kis eső még nem olyan nagy baj, kicuccoltunk hát a látványos, sziklás partra.

Fel-alá ugráltunk a sziklákon, de a szél majdnem lesodort a vízbe, bár a cipő itt is nagyon bevált. Kitartóak voltunk, végigjártuk a lehetséges fotós helyeket, de az állvány kinyitásáról szó sem lehetett. Itt is inkább a mobil vált hasznunkra. A végén már az eső is rettenetesen rákezdte.
A világítótorony nem akarta megadni magát.

Kicsit elszontyolodva és jócskán szétázva másztunk vissza a kocsiba.
Továbbra is délnek haladtunk, a következő szálláshelyünk volt a cél Floridiában, aminek csak a koordinátáit kaptuk meg az airbnb-n. Az okot is ismertük, ez egy tanyasi szállás volt, utcanév valószínűleg nem is létezik. Követtük a koordinátákat, azt is láttuk, hogy Floridiában vagyunk, ide-oda hajtottunk a főúton, de csak nem találtunk rá a célpontunkra. Utólag kiderült, hogy nem pontos koordinátákat adtak meg.
Felhívtuk a szállásadót, hogy hol vagyunk (valami tüzép-telep előtt), mondta a nő, Sandra, hogy küldi a férjét értünk. Szükség volt még néhány megbeszélésre, mire megtalált minket a férj.
Nagyon szimpatikus házaspár, Sandra brazil, a férje, Fabio pedig olasz. Kivételesen mindketten jól beszéltek angolul, ellentétben az olaszok többségével. Londonban ismerkedtek össze, nem véletlen hát a nyelvtudás.
A főútról egy sáros mellékútra fordultunk, majd nemsokára megálltunk egy tanyaszerűség kapuja előtt, a szemben lévő udvarban egy nyájnyi birka, kecskék, kutyák figyelték a megérkezésünket. Mihelyt a háziak kinyitották a kaput, az egyik kutya nekünk esett és boldogan ugrált ránk a sáros lábaival (esett az eső és ménkű hideg volt), a másik csak sündörgött egy hang nélkül.
Először egy nyárikonyhához vezettek (akárcsak a nagymamáméban lettem volna télen), mutatták, hogy ez a konyha. Minden volt benne, de nagyon hideg és nedves volt, érződött a konyha szagán is, hogy soha nem volt kifűtve. Tejóég!! Azt is mondták, hogy internet csak itt van. Hát, nagyon keservesen próbáltunk jópofát vágni hozzá. Mellette mutattak egy fürdőszobát, jesszus, csak nem itt kell majd mosakodnunk? Főleg a hideg és nyirkosság miatt riadoztunk.
Ezután átvezettek egy nagy épületbe, melynek az aljában belül méter vastag boltíveket láttunk. Miközben mesélték, hogy ez egy présház (!!) eredetileg, én azt a néhány hevenyészett kanapét figyeltem a nyirkos fal mellett, ami oda volt állítva. Jó ég, hogy fogjuk kibírni ezt a 2 éjszakát, annál nincs rosszabb, mint hogy ha az embernek kellemetlen körülmények között kell aludnia. Ezután felvezettek egy lépcsőn és bementünk egy ajtón. Húazannyát! Micsoda különbség! Elmagyarázom.
Ez a présház egy hatalmas épület, valaha valóban gazdasági épületként szolgált. De! Nem csak nagy alapterületű, hanem magas is. Ezért épületen belül felhúztak egy újabb épületet (talán eredetileg is volt itt egy galériaszerűség) középen. A présház mindkét végén belül egy lépcső vezet az emeleti lakásba. Ugyanis itt egy 3 szobás lakás található, abszolút modern, tiszta, hangulatos. Fürdőszoba is volt, tehát az udvari fürdő csak mint második megoldás jön szóba, nyilván nyáron, amikor sok a vendég.
Kezdtünk megnyugodni. Ugyan itt a lakásban is hideg volt, de Sandráék azonnal megnyugtattak, hogy mindjárt hozzák a fűtőtesteket. Kaptunk 2 palackos gázzal működő Szieszta kályhát, amit bekapcsolva hagytunk végig, amíg kirándultunk, meg éjszaka is. Engem kicsit idegesített, hogy nyílt láng mellett aludjak, de a többiek nem izgatták magukat látszólag, más választásunk meg úgysem volt. (Később mi is hozzászoktunk a gázkályhához, mert máshol is ilyet kaptunk.)
Volt egyébként egy csomó plusz takaró is.
A lakásban egyedül konyha nem volt, de ezek után amiatt már nem izgattuk magunkat, a lényeg, hogy aludni rendesen tudjunk.
Sandráék a túlságosan barátkozó és elég hangos kutyust is magukkal vitték haza (ők nem ott laktak), otthagyták nekünk a feketét, egy nehezen mozgó, hangtalan, de nagyon barátságos öreg kutyát, hogy vigyázzon ránk.

A présház belsejéből először ezt láttam meg.
Fölötte lett kialakítva a lakás.

Ezt pedig másodszor...

A  felső szint, ahonnan a lakás nyílt.

Letekintés a galériáról.

A présház kívülről a harmadik reggelen napkeltekor

A présház harmadnap, amikor elköszöntünk.

A nyárikonyha, de nem első nap, akkor nagyon esett az eső.
Mögötte egy romos épület látható.

Imígyen megnyugodva szedtük a sátorfánkat és indultunk be Siracusába. Az időjárás is egy kicsit megnyugodott, az eső elállt, viszont erősen fújt a szél.
Siracusában különváltunk és mindenki ment a saját feje után. Nem volt túl sok időnk, mert elhúzódott nap közben a szálláskeresés.
Én a tengerparti utat választottam. Kevés ember mászkált arrafelé, mondanom sem kell, hogy megint egy magyar csoportba botlottam, akárcsak Taorminában. Közben azon is járt az agyam, hogy milyen hihetetlen, hogy Szicíliában vagyok és lehet, hogy félni kellene egyedül a korzón, de én totál nyugodt vagyok.
Siracusára sajnos csak ennyi idő maradt, belegondolni sem akarok, hogy mit lett volna jó még látni.

Siracusa

Siracusa

Siracusa

Amikor egy óra múlva összesereglettünk, már erősen sötétedett. Muszáj volt valahol vacsoráznunk, mert a hideg nyárikonyhára gondolni sem akartunk. Otthagytuk Siracusát és nemsokára Floridiában jártunk megint. Kerestük a háziak által ajánlott éttermet. Később már egy akármilyen étterem is megfelelt volna, ha találtunk volna. Végül egy supermercatóban sikerült kikérdezni az egyetlen embert, aki megértette angolul és el is tudta magyarázni, hogy hol van nyitva egy étterem. Megtaláltuk végre, többet nem is láttunk az egész városban. Viszont jót ettünk megint.
Még induláskor bebiztosítottuk magunkat, amennyiben minden sarkot lefényképeztünk a főúton, hogy haza tudjunk találni. Mindenki dülledt szemekkel leste a stoptáblát és a mellékúttal szembeni fehér kerítést, végülis simán ment a hazatérés. A lakásunkban, melyet egy présház fogott körbe, már egész kellemes állapotok uralkodtak.