Szicília 6. nap - Scala dei Turchi, Marsala

Ezen a remek szálláson sajnos csak egy éjszakát töltöttünk. Jókora eső esett előző nap, a még kialakítás alatt álló kertben minden víz alatt volt, annak ellenére, hogy domboldalban áll a ház. A panoráma, mint a képeken látható, egyszerűen csodálatos. Szemben a tenger percenként változtatta a színét. Egy dolgot nem értettem, hogy pont a ház elé miért ültettek egy sor leándert, tán el akarják takarni a kilátást a tenger felé, ha majd megnőnek a bokrok? Persze nyilván tudják, mit csinálnak, csak olyan ésszerűtlen valahogy.

Itt is kaptunk csomagolt sütit reggelire, kávé is volt, tej is, nem panaszkodhattunk. Giuseppe mamája és nővére búcsúztatott minket. Sajnos alig-alig tudtunk szót váltani, egyikőjük sem beszéli az angolt. De az látszott rajtuk, hogy szimpatizálnak velünk. 

Minden este egyeztettünk, hogy mi legyen a következő napi program, mi az, amit mindenképpen látni szeretnénk és mi az, amit esetleg kihagyhatunk az előzetes tervből. Mindig több pont volt, mint amit teljesíteni lehet egy nap. Erre a mai napra a Scala dei Turchi tengerbenyúló lépcsőzetes sziklafala volt előirányozva. Juteszembe, az előző napon megkerestük a helyszínt, hogy hol lehet megközelíteni, ne járjunk úgy, mint Isola Bellánál. 

Ez kifejezetten fotós program volt. Én bejelentettem, hogy nem ragaszkodom hozzá, tőlem másfelé is mehetünk. Valahogy úgy voltam vele, hogy erről úgysem lehet, csak kommersz képeket csinálni. Jó ég, még szerencse, hogy nem az én szavam döntött. 

Nem volt messze, 20 perces autóút, de nekünk sikerült sokkal lassabban odaérni. Részben, mert többször megálltunk a tájat fotózni, részben, mert ha jól emlékszem, valahol elvétettük az utat. Ez utóbbit azért nem tudom pontosan, mert menet közben az a gyakorlat alakult ki, hogy Csilla vezetett, a Marcsi pedig a telefonos GPS-e segítségével segített a tájékozódásban. Mi a Zsuzsával hátul ültünk és ha nem volt ránk szükség, a tájat bámultuk és kattogtattunk.

Már nem is tudom, mikor vettük észre, hogy a narancsültetvényeket be-behálózzák a lombbal egy magasságban futó locsolócsövek. Úgy látszik, a narancsnak sok vízre van szüksége.

Hála előrelátásunknak, hamar megtaláltuk a helyet, ahol le lehet menni a partra viszonylag közel a Scala dei Turchi közelébe. Erős szél fújt, elég hideg volt, A partra vezető utat elárasztotta az esővíz, ezért kerülni kellett.

Utána jött a csoda, a végeláthatatlan, hullámzó tenger, a percenként változó időjárás, amiből csak az időnként eleredő eső volt zavaró a fotózás szempontjából. Zsuzsával teljesen elvarázsolódtunk, nem is a még viszonylag távol levő Török lépcső miatt, hanem a tengerből kiálló különféle sziklák, feketék és fehérek, laposak és tarajosak bűvöltek el. Belevetettük magunkat a fotózásba. Időnként a nap is kisütött, akkor előugrottak a szinek, máskor valószerűtlenül sötét lett az ég pillanatok alatt, miközben különféle felhők száguldoztak rajta. Nagyon-nagyon lassan közeledett a Scala dei Turchi hófehér sziklája.
A magaspart felől patakokban folyt az esővíz, ezt akkor vettem észre először, amikor elsüllyedt a lábam egy olyan homokos részen, ahol nem is lehetett tengervíz. Ja, ez a fentről csörgedező édesvíz akkor. Máskor annyira belefeledkeztem a hosszúzáridőzésbe, hogy későn vettem észre a közeledő hullámot, ami beterítette az új cipőmet. Nem baj, nem éreztem a hideget. Később sem egyébként, a cipő a lábamon száradt meg.
Lassan azért csak odaértünk a tengerbe nyúló látványos fehér szikla közelébe. Túl közel nem lehetett menni, ahhoz nagyon háborgott a tenger. Nem baj, addigra már vagy 2 órája időztünk a parton, az eső is nagyon rákezdte újra, vissza kellett most már menni. Csilla és Marcsi türelmesen vártak a kocsiban. 

Az alábbi képek telefonnal készültek:

Egy újabb szállást kellett még megtalálnunk Marsalában, Szicília legnyugatibb pontján, ami a Scala dei Turchi-től 2 óra autózásnyira volt, de a következő táj miatt azért megálltunk egy pár percre:

Most tudtuk a címet, de valahogy mégsem találtuk a szálláshelyünket.

Gyanúsan sok volt a művelt föld, az üvegház, meg a különböző lerakat ott, ahol állítólag lakóházaknak kellett volna lenniük. Még egy pálmaültetvényt is találtunk.
Csilla beszélt Ivanóval, a szállásadónkkal, aki készségesen felajánlotta, hogy elénk jön. Furikáztunk jobbra-balra, láttunk mi egy fickót egy gyerekkel egy kocsiban várakozni, de a füle botját sem mozgatta, amikor elmentünk mellette (nulla forgalom volt), persze utólag kiderült, hogy mégiscsak Ivano az egy unokaöccsel. Mondta, hogy semmi baj, az ő házát senki nem szokta megtalálni, errefelé összevissza számozták a házakat. Való igaz, ez Marsalának egy külterületén volt. Alig bírtunk bemenni a szűk kis utcába a kocsival. Errefelé a települések kísértetiesen hasonlítottak a tunéziai városokhoz. Ugyanolyan zárt udvaros, egyemeletes kockaházak. Többször mondogattam magamban, hogy hé, Szicíliában vagy még mindig! Nagyon érdekes érzés volt.
Ivano egy szimpatikus, jóképű fiatal pasas, és ami a fő, jól beszélt angolul.

A ház kívülről, jobbra fent laktunk mi.
Szintén jobbra az utcán a kocsink látható, éppen pakoltunk.

Ez Ivano lakása,
a lépcső hozzánk vezetett fel.

Az utcáról egy zárt udvarba léptünk be, ahol balra a földszinten az ő lakása volt. A mi lakrészünk jobbra volt az emeleten, alatta szintén valaki rokon lakhatott.
Az emeleti lakás egy viszonylag kicsi, de nagyon jó beosztású lakás volt, nagy nappalival, egy hálószobával. Amikor beléptünk, itt is megcsapott a hideggel együtt egy jellegzetes dohos szag. Nem is tetszett először, de utólag mindannyian egyetértettünk, hogy bármelyikünk elfogadná ezt a lakást, ha arról lenne szó. És itt végre-végre klímaberendezés volt a falon! Azonnal be is kapcsoltuk rajta a fűtést és nemsokára a szag is eltűnt, volt-nincs, hálisten. Nem kellett attól sem félni, hogy felgyullad valami, mint a gázos Szieszta kályháknál és az oxigén is megmaradt a levegőben. Szóval ihaj-csuhaj. Ja, és a fürdőszoba is rendben volt, folyt a víz rendesen és elég volt a melegvíz is.
A konyha jóval szerényebb volt, mint az előző szállásunkon, még egy pezsgő sem volt a hűtőben (haha), bementünk hát Marsalába enni valamit. Marsala elég nagy város, de még itt is keresni kellett nyitott éttermet. A Tunézia-fíling itt már nyomokban sem volt érezhető.