Idén úgy alakult, hogy augusztus végére tűztük ki horvátországi nyaralásunkat. Szállást nem akartunk foglalni előre, mert úgyis lesz (volt is), csak a helyszínt lőttük be nagyjából: Zadartól délre, de legfeljebb Splitig, ez volt B kívánsága, eddig vállalta a vezetést. Úgy gondoltuk, ha lesz időnk, azért nézelődünk szállás-ügyben a neten, ha valami megtetszik, akkor azt lefoglaljuk. Így is történt végül, a választás egy olyan apartmanra esett, ami közvetlenül a tengerparton található, ennek nem lehetett ellenállni. Az előre foglalás olyan szempontból is megnyugtató volt, hogy tudtuk, megvan a szállás, ez a feladat is kilőve, nem kell érkezéskor fáradtan keresgélni.
A híradások már hetek óta a horvátországi tüzekről szóltak, indulás előtti napon pedig kifejezetten az autópályához közeli területeket emlegették Benkovacnál, a tűz nyomait visszafelé útban közvetlenül az autópálya mellett láttuk is. Így a Zadar-Sibenik közötti szakaszon terelésre számítottunk, ami jócskán meghosszabbította volna az utat a célállomásig.
Ahogy közeledtünk a tengerparthoz, fel is fedeztük a gomolygó füstöt már jó messziről. Közeledve figyeltük a tűzoltó hidroplánok munkáját. Szerencsére nem volt elterelés, az autópálya melletti szakaszon már nem égett a növényzet, csak arrébb. Mindkét oldalon láttunk füstöt egyébként.
Terv szerint hagytuk el az autópályát a sibeniki leágazásnál.
Egy Rogoznica nevű települést kerestünk nem sokkal Primosten alatt. Közben jeleztem Kristinának, a szállásadónak, hogy közeledünk a megbeszélt találkozóhelyhez, a Hotel Perlához az út mellett. Azonnal jött a visszajelzés, hogy várjunk egy kis kék kocsit, az édesanyja megy értünk és mutatja az utat. Akkor még nem sejtettem, miért kell mutatni az utat, hiszen mi már rég tisztában voltunk azzal, hogy Zatoglav, ez a kis falu, ami nem olyan régen került Rogoznicához közigazgatásilag, szóval Zatoglav az öböl túlpartján található Rogoznicához képest. Oda igyekeztünk.
Elég hamar kiderült, ahogy elhagytuk a főutat, hogy miről van szó. Zatoglav, a viziutat leszámítva, csak egyetlen úton közelíthető meg, ami, legalábbis számunkra, úgy tűnt, maga a horror. Egy szűk és kacskaringós, max. másfél autó szélességű szerpentint kell elképzelni, ami több helyen meredeken megy felfelé a hegy oldalában, hogy aztán meredeken érjen le a faluba. Egyik oldalon a hegy, másik oldalon a meredély határolja, korlát semmi, csak néhány helyen egy félkeréknyi kiálló. Kint van a 30-as tábla, de a népek többsége persze nem tartja be a sebességkorlátozást. A forgalom viszont nagy. A kanyarokban nem lehet látni, ki bukkan majd fel hirtelen a semmiből. Nekünk kétszer kellett félreállni az odafelé vezető úton. Pechünkre az odaút megy a szakadék szélén, ettől még félelmetesebb volt az egész. Összesen 2 km-ről van szó, de azt nem kívánom senkinek sem.
A kilátás egyébként gyönyörű a hegyoldalból, csak azzal senki nem törődött.
Ezek után egy sokkal tisztább és jobban felszerelt szálláshelyet is kritikával fogadtunk volna (habár én már Indiában is jártam, ugyebár). Nem részletezem, annál is inkább, mert azt sejtettük azért előre a képek alapján, hogy mire számíthatunk az apartmannal kapcsolatban. Legnagyobb fájdalmunk az volt, ezt azért meg kell jegyeznem, hogy a fürdőszobában nem volt mosdó, csak zuhanyfülke és WC. Ami azt jelentette, hogy a fogmosástól kezdve az egyszerű kézmosásig mindent a mosogatónál kellett volna intéznünk. Szerencsére M azonnal megoldotta a zuhanyrózsa és egy kis lavór segítségével a fürdőszobai kézmosás problémáját. Én végig Velemet emlegettem, mert engem kísértetiesen emlékeztetett arra a régi-régi nyaralásunkra a gyerekekkel még az ánti időkben, amikor minden volt a kibérelt házban, csak semmi nem működött. Akkoriban ilyen volt az átlagos fizetővendéglátás. :) (Erre utaltam a bejegyzés címével.)
Na de a part, a tenger közelsége, a nagy szőlőlugas a kerti bútorokkal, na, ez volt az, amibe már otthon beleszerelmesedtünk és nem is okozott csalódást.
 |
| Naplemente, az előttünk lévő partszakasz. Szemben a nap előtt nem felhő van, hanem az bizony füst. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése