Szicília 2018 - Caltagirone

Sötét volt már, amikor második szállásunk helyszínére értünk, Caltagironéba. Nem volt késő, hiszen márciusban hamar sötétedik. Viszont ebben a dimbes-dombos városkában igen hideg lett, mihelyt a nap eltűnt a láthatárról.

Egy kis terecskén mondta a GPS, hogy megérkeztünk, nosza, kiugrottunk a Csillával megkeresni a szállást, ami nem is volt annyira könnyű, mint azt előre gondoltuk, pedig tudtuk a pontos címet. Futkostunk fel-alá a hidegben, még egy alsóbb utcabeli bárba is betértünk (részemről inkább melegedni), de még az utcát sem találtuk a kihalt környéken. Volt ott egy templom, meg girbegurba utcák és egy kisgyerek a biciklijén. Nosza, megkérdeztük őt is, biztos tudja, hol van a mi utcánk. Mire azonnal harsányan a hátunk mögé kurjantott valakinek. Kiderült, hogy a szállásadónk volt ott az egész családjával (3-4 gyerek + feleség), minket vártak. A szállásunk az említett templom (Basilica di San Giacomo) mögött volt, kocsival nem is lehetett oda bemenni, kicuccoltunk hát.  

Egész utunk legkedvencebb szállása volt ez számomra, sajnos csak egy éjszakát töltöttünk itt. Egy háromszintes házban laktunk, az egész a mienk volt. A földszinten és az első emeleten is volt egy-egy konyha, egyik cukibb, mint a másik, a képeken majd látható, teljesen beleszerelmesedtem. A szobák az első és a második emeleten voltak. Szerintem műemlék épület lehetett. A felső konyhában volt egy kő-boltív, alatta vastag üveg járólapon keresztül lehetett lelátni a földszintre. A szintek között pici lépcsőn lehetett közlekedni. Mi a felső konyhát használtuk (teafőzésre, mi másra ilyen rövid idő alatt), de az alsó még jobban tetszett. Csupa kerámia volt minden. És fűtöttek! Ez igen ritka a tapasztalataim szerint Szicíliában.

A szállásadó Angelo nagyon szimpatikus emberke volt, sajnos csak pár szó angol tudással, viszont hatalmas segíteniakarással. A legkisebbik gyerekét Juliannának hívják. :) Persze egyből mondtam, hogy én is!

Kérdeztük, hol van egy bolt, vagy étterem, vagy akármi, ahol vacsorázhatnánk. Egyből elkezdett kutakodni a mobiltelefonján (a neten). Sajnos egymás után derült ki, hogy ja, ez sincs még nyitva, meg az sem. Végül nagyon jó tanácsot adott, egy cukrászda-büfészerűséget, még azt hiszem, fel is hívta őket, hogy biztosan nyitva vannak-e.  

Nekiindultunk hát a városkának Angelo útmutatása alapján. Először megkerestük a Judicá-t, ez volt a büfé, Bar Judica & Trieste. Bar-nak hívnak minden kocsmát, büfét, még a cukrászdákat is. Minden kisebbfajta vendéglátóipari egységet. Valóban nem csalódtunk, finomakat ettünk (arancino ismét és marcipános tortaszelet természetesen). Itt kezdtünk rájönni igazán, hogy mennyivel olcsóbban ki lehet jönni, ha nem étteremben akar mindenáron az ember megvacsorázni. Hú, nagyon gömbölyödött a világ a vacsi végére.

Bar Judica & Trieste

Ezután jó nagyot sétáltunk a városkában a mobiltelefonunkkal felszerelkezve(!). 

A Judica a város legnevezetesebb látványosságánál van különben, a Scala Santa Maria del Monte-nál, ami egy iszonyatosan hosszú lépcső, melynek minden fokát különböző kerámiákkal raktak ki. Caltagirone a helyi kerámiaipar központja, sok-sok kerámiabolttal, akárcsak Grottaglie Pugliában, csak itt műhelyeket nem láttam. 

Ekkor este, Caltagironéban került sor arra a bizonyos táncikálásra is a sikátorban, egy lakásból kiszűrődő zene hangjaira.

Másnap sajnos tovább kellett utaznunk, de azért fél napot még szántunk a városra nappali világosságban is. Ezúttal addig barangoltunk a sikátorokban, amíg a Scala Santa Maria  del Monte felső részén lyukadtunk ki és onnan szivárogtunk lefelé a Judica irányába egy jó kis reggelire (focaccia, facsart narancslé, süti). Innen felmásztunk egy másik dombra, sok-sok templom között, girbegurba utcákon és ásítozó macskákon át.

Nem vagyok képes rájönni, hogy ez micsoda,
de ez is Caltagironéban van és tetszik

Még valami Caltagironéval kapcsolatban.
A lépcsősor tetején található a Parrocchia Maria SS. del Monte templom. A főhajó mennyezetét bibliai hősnőkkel kapcsolatos freskók díszítik, ebből kettő:

Itt is szemtanúi lehettünk egy adománygyűjtésnek. Megfigyeltük, hogy az adományok mind tisztítószerek voltak, úgy látszik, erre volt éppen szükség.

Kisütött a nap, mire továbbindultunk.