12890 lépés
Sokat gondolkodtunk a harmadik napi programon. A Blue Grotto (Kék barlang) volt a cél a sziget déli partjainál. Ezt össze lehet kötni a közelben található megalitikus templomromokkal (Ħaġar Qim, Mnajdra), melyek a Máltai Világörökség részét képezik.
Blue Grotto
Már Vallettában, a buszpályaudvaron tudtuk, hogy jó buszra várunk, mert elég tekintélyes túrista tömeg gyülekezett a megállóban. Ettől függetlenül mindenkinek jutott hely a buszon. A buszvezető is ráerősített, hogy egy Żurrieq nevű városban kell átszállnunk a 201-es buszra a Blue Grottóhoz. Itt az összes túrista leszállt, főleg franciák és megkezdődött a várakozás. Egy idő után a franciák elunták és elindultak a félóra járásnyira levő Blue Grottóhoz. Mi még reménykedtünk 2 fiatal pasival, hogy most már tényleg kellene jönnie a mi buszunknak, kár elindulni. Valahogy nehezen tudta a gyomrunk bevenni, hogy itt Máltán teljesen más a lépték, gyakorlatilag mindenhova el lehet jutni akár gyalog is, főleg, ha hozzávesszük a buszok kiszámíthatatlanságát. Egy jó félóra múlva csak rászántuk magunkat a gyaloglásra, mondanom sem kell, a busz is megjelent azonnal, ahogy elindultunk. Uccu, futás vissza a megállóba.
Hamarosan kiértünk a lélegzetelállító tengerpartra. A busz lekanyargott egy meredek úton egy parkolóig, majd visszakapaszkodott a főútra. Mi, lusták, még lent kiszálltunk, ahogy a sofőr javasolta. Azonnal feltűnt egy csomó búvárruhás alak, akik a kocsijuknál igyekeztek felvenni, illetve megszabadulni a búvárfelszerelésüktől. Igen, ez egy merülő-központ.
A parkoló mellett van néhány épület, főleg büfékkel, 1-2 étteremmel, balra, a parton pedig éppen felújítottak egy tekintélyes tornyot, ami később valószínűleg egyik ikonikus jelképe lesz a helynek. Jobboldalon fedeztük fel azt a fjordot (lehet, hogy ők nem így hívják), amit már előző este is láttunk a netes térképen. Itt a lépcsőn is búvárok tüsténkedtek.
Szóval minden volt, csak a Blue Grottót nem láttuk sehol.
A part csupa szikla, távolabb a tengeren Filfla szigetére láttunk rá. Erős, hideg szél fújt, de a nap sütött ezerrel. A fjord hihetetlenül szép és egzotikus volt, a búvárok fáradhatatlanok.
Mindent körbejártunk és találgattuk, hogy akkor hol van a Blue Grotto. Úgy saccoltuk, hogy valamivel arrébb lehet, ezért elindultunk felfelé az út mentén. Átmentünk egy magántulajdonú kerten, hogy kiérjünk a távolabbi partszakaszra, de egy idő után láttuk, hogy ez nem lehet a barlanghoz vezető út. Végül felfedeztünk egy csomó embert az út felső részén. Felmásztunk oda és valóban, itt találtuk meg a Blue Grottóra rálátó kilátópontot.
Találgattuk, hogy akkor miért vitt minket le a busz az alsó megállóba, mikor itt is van egy. Utólag jöttünk rá, hogy a Blue Grottóhoz vivő kishajók onnan indulnak. Azt meg a sofőr nem tudhatta, hogy azon a napon a kishajók nem futottak ki, valószínűleg a viharos szél miatt.
Szóval, végül kihoztuk a legtöbbet a Blue Grottóból, amit aznap ki lehetett.
Visszasétáltunk az alsó megállóhoz és ejtőztünk egyet a büfék egyikében, mielőtt kimentünk volna a buszmegállóhoz, hogy továbbálljunk. És itt, ebben a gyönyörű tengerparti megállóban tapasztaltuk meg a leghosszabb várakozást buszra egész Máltán-tartózkodásunk alatt. Több, mint egy órát ácsorogtunk sok más, kitartó túristával együtt abban a hideg szélben, hogy végre jöjjön a buszunk. Ezalatt már kb. kétszer oda- és visszaértünk volna gyalog a megalitikus templomokig, de ez csak utólag derült ki. Mi mindenesetre elhatároztuk ott a megállóban, hogy világörökség ide, vagy oda, mi most lemondunk a térdigérő romokról és inkább elmegyünk Mdina városába, ahova amúgy is mentünk volna, csak nem ezen a napon. Az ötlet onnan jött, hogy észrevettük, a buszunk Mdinán keresztül jut el Vallettába. Meg onnan, hogy az épületek között talán nem jár annyira a szél, mint a tengerparton - ebben jó nagyot tévedtünk.
Mdina
Így alakult hát, hogy aznap délután Mdinát is megjártuk. Az hogy itt megszakítjuk az utunkat, nem okozott gondot, mert tudtuk, hogy Mdina és Valletta között sok járat közlekedik. Komolyan mondom, ha mégegyszer eljutok Máltára, ki fogom próbálni a csak gyalogos közlekedést. Mivel tudom, hogy egész Málta Gozóval együtt akkora, mint Budapest, ez talán nem is olyan őrült ötlet.
Mdina hozta a formáját, nagyon rendezett és elég túristás volt. Itt is volt változás 2009 óta, a Karmeliták templomába az utcáról tudtunk belépni, a kolostor viszont zárva volt, mintha sosem lett volna látogatható. A város tele volt diákokkal, akik szemmel láthatóan különböző feladatokat igyekeztek végrehajtani. Néhányan rajzolgattak, mások meg egymást videózták, meg kérdőívekkel szaladgáltak jobbra-balra. A kis kedvenc terem, a Mesquita, ugyanolyan volt, mint régen, itt beültünk sütizni egy klassz cukiba, amitől alig bírtunk elszakadni.
Blue Grotto
Már Vallettában, a buszpályaudvaron tudtuk, hogy jó buszra várunk, mert elég tekintélyes túrista tömeg gyülekezett a megállóban. Ettől függetlenül mindenkinek jutott hely a buszon. A buszvezető is ráerősített, hogy egy Żurrieq nevű városban kell átszállnunk a 201-es buszra a Blue Grottóhoz. Itt az összes túrista leszállt, főleg franciák és megkezdődött a várakozás. Egy idő után a franciák elunták és elindultak a félóra járásnyira levő Blue Grottóhoz. Mi még reménykedtünk 2 fiatal pasival, hogy most már tényleg kellene jönnie a mi buszunknak, kár elindulni. Valahogy nehezen tudta a gyomrunk bevenni, hogy itt Máltán teljesen más a lépték, gyakorlatilag mindenhova el lehet jutni akár gyalog is, főleg, ha hozzávesszük a buszok kiszámíthatatlanságát. Egy jó félóra múlva csak rászántuk magunkat a gyaloglásra, mondanom sem kell, a busz is megjelent azonnal, ahogy elindultunk. Uccu, futás vissza a megállóba.
Hamarosan kiértünk a lélegzetelállító tengerpartra. A busz lekanyargott egy meredek úton egy parkolóig, majd visszakapaszkodott a főútra. Mi, lusták, még lent kiszálltunk, ahogy a sofőr javasolta. Azonnal feltűnt egy csomó búvárruhás alak, akik a kocsijuknál igyekeztek felvenni, illetve megszabadulni a búvárfelszerelésüktől. Igen, ez egy merülő-központ.
A parkoló mellett van néhány épület, főleg büfékkel, 1-2 étteremmel, balra, a parton pedig éppen felújítottak egy tekintélyes tornyot, ami később valószínűleg egyik ikonikus jelképe lesz a helynek. Jobboldalon fedeztük fel azt a fjordot (lehet, hogy ők nem így hívják), amit már előző este is láttunk a netes térképen. Itt a lépcsőn is búvárok tüsténkedtek.
Szóval minden volt, csak a Blue Grottót nem láttuk sehol.
A part csupa szikla, távolabb a tengeren Filfla szigetére láttunk rá. Erős, hideg szél fújt, de a nap sütött ezerrel. A fjord hihetetlenül szép és egzotikus volt, a búvárok fáradhatatlanok.
Mindent körbejártunk és találgattuk, hogy akkor hol van a Blue Grotto. Úgy saccoltuk, hogy valamivel arrébb lehet, ezért elindultunk felfelé az út mentén. Átmentünk egy magántulajdonú kerten, hogy kiérjünk a távolabbi partszakaszra, de egy idő után láttuk, hogy ez nem lehet a barlanghoz vezető út. Végül felfedeztünk egy csomó embert az út felső részén. Felmásztunk oda és valóban, itt találtuk meg a Blue Grottóra rálátó kilátópontot.
Találgattuk, hogy akkor miért vitt minket le a busz az alsó megállóba, mikor itt is van egy. Utólag jöttünk rá, hogy a Blue Grottóhoz vivő kishajók onnan indulnak. Azt meg a sofőr nem tudhatta, hogy azon a napon a kishajók nem futottak ki, valószínűleg a viharos szél miatt.
Szóval, végül kihoztuk a legtöbbet a Blue Grottóból, amit aznap ki lehetett.
Visszasétáltunk az alsó megállóhoz és ejtőztünk egyet a büfék egyikében, mielőtt kimentünk volna a buszmegállóhoz, hogy továbbálljunk. És itt, ebben a gyönyörű tengerparti megállóban tapasztaltuk meg a leghosszabb várakozást buszra egész Máltán-tartózkodásunk alatt. Több, mint egy órát ácsorogtunk sok más, kitartó túristával együtt abban a hideg szélben, hogy végre jöjjön a buszunk. Ezalatt már kb. kétszer oda- és visszaértünk volna gyalog a megalitikus templomokig, de ez csak utólag derült ki. Mi mindenesetre elhatároztuk ott a megállóban, hogy világörökség ide, vagy oda, mi most lemondunk a térdigérő romokról és inkább elmegyünk Mdina városába, ahova amúgy is mentünk volna, csak nem ezen a napon. Az ötlet onnan jött, hogy észrevettük, a buszunk Mdinán keresztül jut el Vallettába. Meg onnan, hogy az épületek között talán nem jár annyira a szél, mint a tengerparton - ebben jó nagyot tévedtünk.
Mdina
Így alakult hát, hogy aznap délután Mdinát is megjártuk. Az hogy itt megszakítjuk az utunkat, nem okozott gondot, mert tudtuk, hogy Mdina és Valletta között sok járat közlekedik. Komolyan mondom, ha mégegyszer eljutok Máltára, ki fogom próbálni a csak gyalogos közlekedést. Mivel tudom, hogy egész Málta Gozóval együtt akkora, mint Budapest, ez talán nem is olyan őrült ötlet.
Mdina hozta a formáját, nagyon rendezett és elég túristás volt. Itt is volt változás 2009 óta, a Karmeliták templomába az utcáról tudtunk belépni, a kolostor viszont zárva volt, mintha sosem lett volna látogatható. A város tele volt diákokkal, akik szemmel láthatóan különböző feladatokat igyekeztek végrehajtani. Néhányan rajzolgattak, mások meg egymást videózták, meg kérdőívekkel szaladgáltak jobbra-balra. A kis kedvenc terem, a Mesquita, ugyanolyan volt, mint régen, itt beültünk sütizni egy klassz cukiba, amitől alig bírtunk elszakadni.
 |
| A mdinai látványos várárok |
Esküvői fotózás Mdinában. Sajnáltam a kislányt, biztos szétfagyott:
A Mesquita tér és a cuki:
Vacsora a Cafe Rouge-ban:
 |
| Csirkés penne |
Az a tér nekem is nagyon emlékezetes. Az a szép tengeri madár ilyen szelid volt?
VálaszTörlésOtt sétafikált.
VálaszTörlés