Málta 2019, 5. nap - Marsaxlokk és kóborlás

19568 lépés

A szerdai napot ismét Marsaxlokkban töltöttük. Szerettük azt a kis várost. Reménykedtem, hogy megint átélhetem azt a nyugalmat, amit már egyszer sikerült 2009-ben. Úgy gondoltuk, hogy mivel már nincs piac, mennyivel másabb lesz a fíling.

Hát a fíling nem sokban különbözött a vasárnapitól, ugyanis a piacos sátraknak legalább a fele még ugyanott állt az eladókkal együtt. A tömeg sem volt sokkal kisebb, bár az öböl és a csónakok azért jobban látszottak. 

Az alábbi képek elsőre menyasszonyfotózásnak tűnnek, de azt hiszem, itt nem erről volt szó. Valószínűleg nem sokat tévedek, ha azt mondom, hogy a kikészített ruhákat a túristák vették fel, a lányok pózoltak, az önjelölt fotós fiúk pedig nyomogatták az exponálógombot.

Végigsétáltunk a sátrak és az öböl mentén és a végén találtunk egy jó kis helyet a sörözésre. Lődörögtünk egyet a kihalt mólószerűségen is, ahol egy szem fiatal pasi égette pecsenyére éppen magát. Visszafelé felfedeztük az éttermek sorát - a különböző színű napernyőikről tudtuk megkülönböztetni őket a parton - és eldöntöttük, hogy kardhalat fogunk ebédelni.   Ebéd közben figyeltük a helyi halászokat, akik zavartalanul végezték a dolgukat.

A legnyugisabb hely Marsaxlokkban

Hazafelé a buszon, amikor már láttam azokat a bizonyos oszlopokat az Isla melletti öbölben, melyekre tájékozódási pontként tekintettünk, azzal az ötlettel álltam elő, hogy korán van még, mi lenne, ha egy pár megállóval előbb szállnánk le és hazasétálnánk. R-nak tetszett az ötlet, leszálltunk. 

Nagyjából be tudtuk tájolni, hogy merre kell mennünk. Útközben betértünk egy üzletbe vásárolni. Aztán csak mentünk, amíg ki nem jutottunk egy városfalhoz. Tulajdonképpen itt kezdett el tudatosulni bennünk, hogy ezek a városok mind fallal vannak körülvéve.

Tudtuk, hogy keresni kellene egy kaput, de csak olyat találtunk, amelyen keresztül kizárólag járművek közlekedhettek. Már jóval többet mentünk, mint amennyit előre saccoltunk, kezdett gyanússá válni a dolog, hogy talán mégsem jófelé megyünk. Közben az út még el is távolodott a városfaltól. 

Messziről észrevettünk egy templomot, találgattuk, hogy ez vajon a "mi" templomunk-e, mert nagyon hasonlított rá. Köztünk és a templom között megművelt földek voltak. Megkérdeztünk egy arra vetődött járókelőt, hogy az ott Bormla? Neeeem, az ott Zabbar! Jó ég, gyorsan elkezdtük keresgélni az egyik prospektusunkban, hogy az hol is van. Hát, nem éppen arra, amerre mennünk kellett. Mutogatott a nő, hogy merre menjünk, hát jó. 

Itt baktattunk, jobbra a templomkupola, amire azt hittük, hogy a "miénk".
A képet a Google Maps-ből kölcsönöztem.

Kicsit tévelyegtünk, meg vitatkoztunk még annak az útnak a végén, hogy akkor most merre is. Aztán bevillant, hogy miért nem használjuk a GPS-t? És a GPS pontosan 10 perc sétával hazavitt minket, át a Notre Dame nevű kapun, be Bormlába, a szállásunkhoz.

Utólag megbeszéltük, hogy megint a léptéknek estünk áldozatul. Sokkal közelebb voltunk a szálláshelyünkhöz, mint képzeltük, onnan, ahol a buszról leszálltunk.
És tulajdonképpen jófelé indultunk el, csak közbejött a FAL, amin nem tudtunk átrepülni, mint a madarak.

Eusebio Bar, Paola
Itt szálltunk le a buszról.

Este sétáltunk egyet a kikötőben