bejegyezte: marimama
A szállásunktól alig 300 méterre található díszes homlokzatú Santa Maria Maggiore bazilikához sétáltunk a következő nap reggelén. Megdöbbentő méretei ellenére nem tűnt robosztusnak, sőt belülről, valószínűleg a sok antik oszlopnak köszönhetően, egyenesen kecses építmény. Gazdagon díszített kápolnái, kazettás mennyezete nagyon tetszett. Büszkeséggel töltött el, hogy a homlokzati rózsaablak magyar származású mester munkája. Zúgó harangjait is hallhattuk. Terveinknek megfelelően innen a 40-es busszal, majd a 8-as villamossal utaztunk a Garribaldi hídon a Trasteverére. A híd túloldalán azonnal leszálltunk, hogy sétálgatva ismerkedjünk ezzel a városrésszel. Régi, keskeny emeletes házacskák, szűk sikátorok, kis terek szegélyezték utunkat. Szinte mindenhonnan ráláttunk a Tevere partjára. A kellemes hangulatot fokozták a bimbózó fák, és bokrok, az erkélyekre felfutó repkények. Egy zöldellő fán még érett citromokat is megfigyelhettünk. Reggelizni ültünk ki az egyik terecske éttermének teraszára. Nézelődés közben az tűnt fel, hogy egyre több fekete reverendás pap jelent meg. Ráérősen beszélgettek, meg-megálltak, nézelődtek. Az egyik közvetlenül mellettünk ült le, mások ki-be járkáltak a bárba.(étterembe) Igazán laza, vasárnapi hangulat volt. Miután jóllakottan felkeltünk, csak akkor derült ki, hogy közvetlenül az étterem mellett található egy egészen pici templomocska. De annyira közel, hogy az egyik ajtó az étteremé, és közvetlenül mellette a templomé. Kíváncsian kukkantottunk be, hiszen az ajtaja nyitva volt. Egy része elfüggönyözött, és felállványozott volt, látszott, hogy a felújítása még nem fejeződött be, de így is nagyon bájos, barátságos volt. Falain itt-ott nem régen feltárt, és restaurált, korai freskók részleteit láttunk. Öröm volt felfedezni ezt a kis ékszerdobozt, amiről semelyik eddig olvasott útikönyvben sem írtak még. Lassan bandukolva értünk a Szent Cecilia templomhoz, melyet díszes fal választ el a bejárat előtti kis kerttől. Jót mulattunk látva, hogy a fal egyik kiemelkedő, emeleti díszében két foci labda is fennakadt. A most még csak ébredező, bokrokkal és virágokkal teli kolostorkertben lehet, hogy értékes, de eléggé bumfordi díszű szökőkútból csobogott a víz. A korláton gyerekek, és traccsoló asszonyok ücsörögtek, talán a mise kezdetére várakozva. Benn szép emléket állítottak a szentnek, fehér márvány szobra – története tükrében - megható. Innen ismét a Tevere partján, a platánok alatt andalogtunk a tavaszi napsütésben. Irigykedve figyeltem a parton sütkérező római fiatalokat. A folyó itt még gyorsabb, örvényekkel teli vize sisteregve, pörögve, forogva csobogott. A Cestio, és a Fabricio hídon távolodtunk el a folyótól. Kívülről láttuk a Zsinagógát, és a Marcello színházat, a különös légkörű Ghettó épületeit. Innen az utunk a Pantheon közbeiktatása (ezt a csodát akárhányszor megnézném) mellett, ismét a Piazza Navonára vezetett. Tapasztalataimról már korábban beszámoltam, most csak annyit tennék hozzá, hogy ez a hely megbabonázott bennünket. A férjem egy szó nélkül hajlandó volt egy karikatúrista elé leülni. Sajnos az időnk egyre zsugorodott, ezért felpattantunk (bár ne tettük volna) az első buszra, hogy eljussunk a Cavour metróállomásra. Amikor a busz átment a Tevere túloldalára, gyanítottuk, hogy másfelé kellett volna indulnunk. Nemsokára meg is érkeztünk a Cavour térre, ahonnan csak a kedves és segítőkész olaszok útbaigazításával jutottunk a legközelebbi (fél óra gyaloglás) metró állomásra.Sajnos befejeződött a római látogatásunk, mert hamarosan indult vonatunk a repülőtérre. Az ablakon át egy pillanatra láthattuk Caio Cestio Epulone római tiszt által emeltetett piramist, majd feltűnt a távolban az EUR híres boltíves épülete. A viszontlátásban reménykedve, búcsúztunk a várostól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése