Velence 2025.02.24 - 28.

Hétfőn induláskor még minden rendben volt, de a vírus már munkálkodhatott odabent.
Z kocsijával mentünk, ő vezetett. Punta Sabbioni volt a cél, a kocsit otthagytuk 5 napra egy őrzött parkolóban és vaporettóval közelítettük meg (kb. 3/4 óra) a rég nem látott várost, szívem csücskét, ahol a szállásunk kb. 3 percre volt a Szent Márk tértől.

Karnevált jöttünk fotózni, pontosabban a kosztümös-álarcos résztvevőket. Már első nap délután átvaporettóztunk a San Giorgio Maggioréhoz, de a maskarások nem jöttek, valószínűleg a felhős időjárás miatt. Este az étteremben már egy falatot sem tudtam lenyelni a megrendelt Minestronéból. 

Keddre alig emlékszem, az ágyban feküdtem, mint egy darab kő, soha nem tapasztalt gyengeség lett úrrá rajtam és egész nap köhögtem. Ennivalóról hallani sem akartam, arra azért vigyáztam, hogy folyadék kerüljön a szervezetembe. Gyógyszert és vitamint adtak/hoztak a többiek. (Reggel isteni ködös képeket lehetett fotózni, mint utólag kiderült.)

Szerdára M is ágynak esett, lázas volt, délutánig aludt. Aznap egész nap esett, fotózás nem volt a többieknek sem, N és Z múzeumban múlatták az időt. Én már tudtam enni néhány falatot. Délután nagy naivan azt hittem, hogy túl vagyok a nehezén, kimentem egyet járni az esőben. Nehogy már úgy legyek Velencében, hogy csak a 4 falat látom magam körül. A séta félórásra sikeredett és nem esett jól. 

Este viszont már terveztük a másnap hajnali fotózást mindannyian, M is.

Csütörtökön kora reggel kimentünk fotózni, én előrelátóan könnyített felszereléssel. M bírta a strapát. 

Én viszont kb. fél óráig bírtam, egyre többet ültem le, még szerencse, hogy a Dózse Palotánál volt hova. Éreztem, hogy vissza kell mennem a szállásra, ami onnan alig volt pár percre, de nagyon messzinek tűnt. Alig bírtam felmászni a másodikra a lépcsőkön, arra meg már nem nagyon emlékszem, hogy nyitottam ki az ajtót és kerültem ágyba. 

Dél körülre összeszedtem magamat és megbeszéltem a többiekkel, hogy találkozunk a Saluténál (Basilica Santa Maria della Salute), ahol a következő fotózási pont volt. Semmit nem vittem magammal, nem bírtam volna tartani egy fényképezőgépet, ezt éreztem. A teló volt csak a zsebemben. Vaporettóval tettem meg a kétmegállónyi utat. Ragyogó napsütés volt.

Nagy kavalkád fogadott, rengeteg fotós és még több maskarás ember tolongott a Salute lépcsőin. Sajnáltam, hogy nincs nálam a fényképező, de örültem, hogy legalább állok a lábamon. Nyomkodtam helyette a telefont.

Innen vaporettóval mentünk tovább a Rialtóig, majd gyalog az Ospedáléhoz, hogy megnézzük a Libreria Aqua Alta könyvesboltot, amit én már ismertem korábbról. Valahogy most nem tűnt olyan érdekesnek. 

Innen szintén gyalogosan indultunk vissza a Szent Márk tér felé, kifejezetten azzal a céllal, hogy beüljünk valahova inni valamit és pihenni. M és N szóltak, hogy menjek előttük, lássák, hogy még megvagyok. Szerintem rá volt írva az arcomra, hogy kivagyok, mint a  liba.

Teljesen véletlenül találtunk rá a Terrazza Aperol-ra (Campo Santo Stefano), amit előző nap az esőben N és Z már egyszer kipróbáltak. Jó hely, legalábbis a többiek nagyon értékelték az Aperol Spritz-et, amiből itt semmit nem hagytak ki. Én elvoltam a kólámmal.

Aznap búcsúvacsorát is tartottunk egy közeli étteremben, úgy rémlik, hogy én is rendeltem valamit, de halvány fogalmam sincs, hogy mit és hogy megettem-e... Jaj, most ugrik be, hogy egy adag sültkrumplit kértem és nem volt jó.

Pénteken visszavaporettóztunk Punta Sabbioniba a kocsihoz, bepakoltunk és a megbeszéltek szerint a hazaút előtt még elhajóztunk Buranóba egy kis körülnézésre. Én magam a telefonnal felszerelkezve sétálgattam.