Írország 2026, 1. nap, Dublin

A látszat az, hogy már milyen régen voltam utoljára Írországban, pedig nem, 2007 óta sokszor mentem családlátogatásra, de azokról nem készült beszámoló. Pedig, ha nem is mindig, de akkor is tudtam szakítani időt egy kis városnézésre, erre-arra, hol egyedül, hol Zs-val. 

Idén júliusban viszont Ziával mentünk 4 teljes napra. (Ziát nem kell bemutatni, ebben a blogban elég gyakran szerepel, mint utastárs és mint néhány bejegyzés szerzője, egyébként pedig a nagynéném, ahogy a nickneve is mutatja.)

Ferihegy

A Ryanair nem késett, reggel 8 után valamivel már a dublini reptéren voltunk. 

Első és legfontosabb feladat még a reptéren várt ránk, be kellett szerezni a városi utazási bérletet (leap visitor card). Pontosan tudtam, hol árulják az 1-es terminálon, szerencsére azt is, hogy a 2-esen hol (SPAR), mert az 1-en nem lehetett kapni 7 napost, ami nekünk kellett. 

A terv szerint betömegközlekedünk Dublinba, kicsit körülnézünk, majd ezután keressük meg a szállást kora délután, ami Zs-ék lakásától pár percre volt. 

Szerencsénk volt a 16-os busszal, éppen indult, amikor a reptéri megállóba értünk, de a heves kalimpálásomra udvariasan bevárt minket a sofőr. Tömeg sem volt rajta, pedig én arra számítottam. Felavattuk a bérletet.

Én eddig mindig air coach-csal utaztam a reptérről, a bérletezés nekem is új volt. Nem bántam meg, imádtam végig, hogy lehetőségünk van szinte bármilyen tömegközlekedési eszközt igénybe venni.

Útközben próbáltam 1-2 dolgot mutatni Ziának, láttuk a Spire-t és sikerült kiszúrni James Joyce szobrát is a buszról.

A 16-os az Irish Life-ig megy, onnan már nincs messze a Liffey (folyó), pont erre számítottam. A Ha'penny Bridge-ig sétáltunk el a parti sétányon, majd átkeltünk a Temple Bar területére. Nem titkoltan azt a webkamerát kerestem, aminek el akartam menteni a felvételét kettőnkről az applikáción keresztül. Sajnos a telómon megint nem működött az internet, úgyhogy ebből nem lett semmi. 

Az is előre lefixált programpont volt, hogy beülünk egy pub-ba. 

- Sajnos csak déltől szolgálunk fel ételt - lepett meg a kedves pultoslány a The Norseman pubban. Hogyhogy, hát hány óra van tulajdonképpen? Ja, csak 11. Sebaj, Guinness-t délelőtt is kapunk. Meg cappuccinót is.

Aztán hipp-hopp dél lett és javaslatomra chowdert (tejszínes, laktató halleves) választottunk az étlapról. Hú, nagyon finom volt megint, úgy látszik, ezt nem lehet elrontani.

Akkor még azt hittük, hogy jövünk mi még Dublinba, ezért indultunk a buszhoz, ami a szállásra visz minket. A Trinity College déli oldalánál vannak sorban a megállók, a mi buszunk az orrunk előtt ment el, fél órát kellett a tűző napon várakozni. Na, ez nem esett jól.

A busz Dun Laoghaire (város a tengerparton) érintésével közelítette meg a szálláshelyet, úgyhogy Zia azonnal egy kis tengert is láthatott. 

Jött egy nem várt nehézség, nem tudtunk a szállás kulcsához hozzáférni, annak ellenére, hogy a szállásadó leírta, hol találjuk és mit tegyünk. Nem kotyogom ki a részleteket, de aki nem ismeri a rendszert, annak ez kevésnek bizonyult. Úgyhogy fogtunk egy járókelőt a kihalt utcán, majd miután így sem ment, elkaptuk az egyik szomszédot is. Közös erővel aztán csak sikerült hozzáférni a kulcshoz (nem kis részem nekem is volt benne, erre azért büszke vagyok). Mire két kutya jött üdvözölni minket a lakásban. Nem vették zokon, hogy idegenek vagyunk, ez azért megnyugtató volt.

Hamarosan a szállásadó is előkerült. Megnyugtattuk, hogy minden rendben a szobával. Ugyanis jóelőre megegyeztünk, hogy kapok egy külön vendégágyat külön ágyneművel. Ez már szinte rutin, hogy foglaláskor legalább egy külön takarót kérek mindig előre, a közös, kétszemélyes takaró helyett. 
Na de a mi szállásadónk külön ágyat is felajánlott, ennél jobbat nem is tehetett volna.

Akkor már nagyon álmos voltam.

Vacsorára Zs-ékhoz voltunk hivatalosak. 
M, mint főszakács minden nap kitett magáért, igyekszem a reggeli és vacsoramenükről pontosan beszámolni. Aznap füstölt lazacot kaptunk ír szódás kenyérrel (Irish soda bread). Ettől még jobban elpilledtem.

Vacsi után Zs javasolt egy rövid sétát a Killiney Hillen, kétkedve indultam neki, de meglepetésemre igen jót tett a testmozgás, a tenger látványa, a gyönyörű környezet és elsősorban az, hogy a családdal lehettem ott. A szervezetem aznap utoljára kissé össze tudta szedni magát.