Prága, 2012. március 15.

Sajnos rosszul indult a nap és ennek Prágához nincs semmi köze. Reggel nem indult el a fűtés, mert lecsökkent a kazánban a nyomás. Ilyen már máskor is előfordult, 1-2-szer egy évben átlagosan. Olyankor egy bütyköt el kell forgatni, megnő a nyomás és elindul a fűtés, meleg víz, stb. Ma viszont nem tudtam elforgatni a bütyköt, mert amikor a fogóval hozzányúltam, szépen letört, pontosabban ripityomra hullott. Sehogy nem tudtam a nyomást befolyásolni ezek után. Szerencsére tegnap este mostam meg a hajamat és van otthon egy hősugárzó, így megoldottam a ma délelőttöt, de hétfőn azzal kell kezdenem, hogy kihívom a gázost.

A vonat 11:25-kor indult, mert korábbira nem kaptunk jegyet, így az egész nap utazással telt. Prágába 18:30-kor értünk. A szállásunk a belváros (óváros) kellős közepén van egy szűk kis utca régi házában, nagyon hangulatos. Elmentünk knédlis kaját enni egy sörözőbe, amit a házigazda ajánlott. Most pedig már csak mi vagyunk fent a Sugival a gépünk előtt, mindenki az igazak álmát alussza.

A szemem még be van gyulladva. A körmöm meg a lábujjamon.

Más bajom nincs, holnap reggel indulunk felfedezni a várost. :)

Madrid, szombat-vasárnap

Utolsó teljes napunkon reggel csak pislogtunk a verőfényben és azon gondolkodtunk, hova lett az előző napi vastag szürkeség. Mi E-tel piacozni készültünk, Zs-ék oda nem kívánkoztak. Takaros kis piacot sikerült kiválasztani Madrid eléggé előkelő negyedében. Tulajdonképpen egy kis csarnok volt, mert a standok zárt térben helyezkedtek el. Ami borzasztóan tetszett, az az volt, hogy az eladók hatalmas lendülettel dolgoztak, álltak volt bármilyen áru mögött is. Sok helyen lehetett kóstolni, így ettünk isteni Brie sajtot, szívesen vettem volna, ha tudtam volna hova rakni, mert nagyon finom volt. Más sajtot is kóstoltunk, volt többféle olajbogyó is, köztük olyan, amely nem savanyított volt (E-től tudom), ennek egészen különleges, szokatlan íze volt. Kolbászt is kóstoltunk, nem volt rossz, de a mi paprikás szaláminkat nem tudta verni. És persze a piac is tele volt mindenféle sonkával. Odamentünk az egyik árushoz (gyönyörű világos szeme volt a fiatalembernek sötét szempillákkal) és E megkérdezte, hogy az előre vákuumfóliázott sonkát esetleg megkóstolhatjuk-e. Mindjárt vágott nekünk hajszálvékony szeletet a kirakott sonkából, én még olyan finomat nem ettem!
Nagyon nagy volt a tisztaság és az áruk szépek, gusztusosak voltak. A tengeri herkentyűs és az egyéb, hűtést igénylő standoknál (számomra) szokatlan módon volt megoldva a hűtés. A stand fölött vékony csővezeték volt lyukakkal, ez pár percenként hideg vízpárát fújt a hűteni kívánt cuccokra. Úgy volt kialakítva, hogy sem a vevőket, sem az eladókat nem zavarta a fentről jövő "áldás". Lesz róla kép.

Sajnos a betervezett másik piacra úgy látszott, nem tudunk elmenni, mert közeledett a Zs-ékkal való találkozás időpontja a régi Főposta épületénél. Útközben még gyorsan fotóztunk párat Boterónál, majd a szerdán megismert széles sugárúton igyekeztünk a találkára. Ez az az út, ahol középen van egy szép széles, parkos sáv. Itt kis kávézók is vannak, E-tel megegyeztünk, hogy rábeszéljük Zs-ékat egy kávéra azon a helyen, amely borzasztóan hasonlít a mi kis földalattink stílusához. Így is lett, a kerthelyiségben ültünk le és sütkéreztünk vagy 20 percet a napon. M beszámolt magyarul az ősi templomról (Templo de Debod), amit Egyiptom ajándékozott Spanyolországnak 1968-ban és telepítették át Madridba. Ők ezt a templomot látogatták meg, amíg mi a piacon mászkáltunk. Azt is megbeszéltük, hogy mi mégis elmegyünk a másik piacra E-tel, ezalatt Zs-ék megnézik a madridi futball-stadiont M kedvéért.

Ez a másik piac nem volt olyan kellemes élmény, mint a délelőtti. Igazából nem is volt igazi piac, inkább egy olyan bevásárlóhely, ahol kaját, zöldéget és gyümölcsöt is lehet venni. Hatalmas volt a tömeg, akik itt éltek társadalmi életet, ilyen szempontból tulajdonképpen érdekes volt. Leginkább a mi Nagycsarnokunk első emeletéhez hasonlított, ahol a sok kajálóhely van. Ugyanitt volt egy nagy élelmiszerbolt, ahol megvettük az aznapi ebédünket, madridi legolcsóbb, ámde egyik legfinomabb étkezésünk alapanyagait, friss baguette-et, hajszálvékony sonkát, kis üveg salátaöntetet, hogy ne legyen túl száraz. A jó kis ebédünket enyhén madárszaros padon vettük magunkhoz a már említett parkos sugárúton. És én még csodálkoztam, miért nem sütkérezik a sok sétálóból senki a délutáni napfényben, mikor itt ennyi az ülőhely. :)

Amikor Zs-ék visszaértek a stadionból és mi is jóllaktunk, elsétáltunk a közeli Circulo de Bellas Artes épületéhez. Ennek tetejéről szép kilátás nyílik felülről a városra. (2 euro)

Ekkor már mindannyian nagyon fáradtak voltunk. Mivel Zs-ék voltak már a Retiro Parkban, viszont nagyon éhesek voltak, ezért újra szétváltunk. Mi E-vel elmentünk a Retiróba nézelődni és a csónakázó tónál ücsörögve vártuk be a többieket. Várás közben a csónakokat néztük és betegre röhögtük magunkat azon, hogy a csónakázóknak legalább az egyharmada nem csak hogy visszafelé evezett, vagyis nem húzta az evezőt, hanem tolta, de ráadásul még azt sem vette észre, hogy a csónaknak a csapott hátulja megy előrefelé, míg az eleje van hátul. 
Amikor újra együtt volt a csapat, már kezdett a nap erőteljesen lefelé menni, ezzel egyidejűleg egyre hűvösebb lett újra. Végigsétáltunk a parkon, amiről közösen megállapítottuk, hogy hatalmas és nagyon kellemes, valamint, hogy mindannyian úgy képzeltük, hogy sík, pedig dehogyis, ugyanolyan dimbes-dombos, mint Madrid többi része.

Utolsó programunk Madridban a Reina Sofia gyűjtemény meglátogatása volt. Mondanom sem kell, ebben a szombat esti időpontban ez is ingyenes belépést biztosított. Itt is kaptunk térképet, és itt is a ruhatárban felejtettem a szemüvegemet, így hát a lányok irányítottak, hogy merre menjünk. A képeket szerencsére szemüveg nélkül is jól láttam. Csak a második emeletet jártuk végig, de az is rengeteg volt (10 terem). Itt van a múzeum leghíresebb műve, Picasso Guernicája. De mire odáig elér az ember, már egy csomó egyéb Picasso és Dali művet szemlélhet meg. E két mester mellett számos 20. századi spanyol művész alkotása is megtalálható a "Sofiában".   Ami furcsa, hogy itt simán lehet fényképezni (vaku nélkül), ez alól egyedül a Guernica kivétel. Én nem fotóztam, mert erre csak a vége felé jöttem rá. Viszont arra is rájöttem, hogy Dali mellett Picassót is nagyon kedvelem.

Utolsó madridi vacsoránk nem úgy sikerült, ahogy vártuk. Szombat lévén minden étterem dugig volt, mi fáradtak voltunk és végül ahova sikerült beülnünk, ott a pincérnő bosszantott az értetlenségével. Nehezen tudom elhinni, hogy egy vendéglátásban dolgozó személy, ha mást nem is, de azt az egy kifejezést ne tudná megtanulni, hogy "how much?". Madrid kellős közepén!
Nem baj, legközelebb spanyolul mondjuk nekik, azt érteni fogják. :)

Madrid, Toledo, péntek

Erre a napra kirándulást terveztünk Toledóba. A Renfe (Spanyol vasutak) honlapját böngészve már itthon láttam, hogy óránként mennek a vonatok és mindössze 33 percet vesz igénybe az út. Paolától azt is megtudtuk előző nap, hogy péntek nem szerencsés Toledo szempontjából, mert tele vannak a vonatok a hétvégére hazafelé igyekvőkkel. Mi azért bíztunk a szerencsénkben.
Csúnya, szürke időre ébredtünk. Mire az Atochára értünk (Madrid főpályaudvara), már alig volt néhány perc a 10:20-as vonat indulásáig. Rohantunk a jegypénztárba, de kár volt, mert nem tudtak jegyet adni, tele volt a vonat. Pechünkre itt van egy hézag a menetrendben, ugyanis a következő vonat nem egy, hanem 2 óra múlva indult csak. Gondolkodtunk, hogy menjünk-e azzal, vagy halasszuk el egy nappal a kirándulást. De mivel utolsó napunkat Madridban szerettük volna tölteni, ezért úgy gondoltuk, hogy elmegyünk aznap a 12:20-assal. Megvettük a retúrjegyet.

Atocha

Ezután már volt időnk széjjelnézni a pályaudvaron, ami szintén egy csoda volt.
Azzal kezdődött, hogy amikor beléptünk a csarnokba (úgy kell elképzelni, mintha nálunk a Keleti vagy a Nyugati csarnokába lépnénk be), vonatok és sinek helyett egy hatalmas pálmaházban találtuk magunkat. A több méter magas pálmák, banánfák, egyéb növények között párásító készülékek fújták a vízpermetet. A növények tövében kis tóban különböző nagyságú teknősbékák terpeszkedtek. Az "ültetvényben" kis utakon lehet sétálni, bár ezek most le voltak zárva, mert egy daruról éppen fazonírozták a növényeket. Olyan volt az egész, mint egy szabadidőpark.
Arrébb voltak a jegypénztárak, üzletek, mozgólépcsők a felső szintre. Minden új és modern. A vágányokhoz üvegajtókon lehetett kimenni, előtte jegyellenőrzés volt és mindenhol sok biztonsági őr felügyelte a rendet. A csomagjainkat ugyanúgy átvilágították, mint a reptéren szokás. Mivel a szigorú jegyellenőrzés/kezelés már megtörtént, a vonaton már nem jött a kalauz. Egyébként ugyanilyen szigorú ellenőrzésen estünk át minden múzeumban is. Valahol azt olvastam, hogy ez a sok biztonsági intézkedés a korábbi gyakori baszk robbantgatások miatt van. Engem nem zavart az ellenőrzés, ahogy nem zavart a rengeteg rendőr sem.
/Egy link 2004-ből: Százkilencvenkilenc halott a madridi robbantásokban/

A mi vonatunkig volt még idő, megnéztük Zs-ék szobáját a Carltonban.

12:20-kor indult a vonatunk. Azt is Paola mesélte, hogy mióta beállították ezeket a gyors, hiperszuper szerelvényeket, azóta csökkent le a menetidő, és azóta emelkedett meg az ára. A vonat pont olyan repülőgépüléses volt, mint amivel Velence és Firenze között közlekedtünk annakidején Ziáékkal.
Nagy esőre érkeztünk Toledóba. A történelmi városrész egy hegy tetejére épült, az állomás lent van a sík részen. Innen busszal, esetleg gyalog is fel lehet menni. Mi a taxit választottuk, mert egységáron felvitt minket a városba. Valószínűleg a 4 buszjegy sem lett volna olcsóbb. Iszonyúan esett az eső.
Fent a városban a Plaza de Zocodóver-en szálltunk ki. Első dolgom volt egy esernyőt vásárolni, már csak azért is, hogy elriasszam a csapadékot. Ez nagyjából sikerült is, mire a Zara női ruha részlegéből kikeveredtünk, már alig csöpögött az eső. Hehe. A lányok vettek egy-egy zöld pulcsit maguknak, E még egy helyes kendőt is. Hát ennyit Toledóról - írnám a hecc kedvéért, de nem, elindultunk még feljebb megkeresni a katedrálist. A szűk utcácskákban csatangolni szép időben biztos nem lett volna rossz, de a hideg és a szemerkélővé szelídült eső eléggé rányomta a bélyegét a hangulatunkra. Ezért, vagy sem, de mire megtaláltuk a katedrálist, addigra elment a kedvünk a bemeneteltől. Utólag már sajnálom. (Úristen, ha tudom, hogy az Orgaz gróf temetése is itt van a Santo Tomé templomban, biztos, hogy megkeressük!)
A hangulatunk az ebédtől sem javult meg teljesen (menu de dia = napi menü). Szerencsére az eső elállt és a nap is kezdett derengeni, amikor elsétáltunk egy nagyon szép épület előtt. Bekukucskáltunk, kiderült, hogy ez egy kolostor, benne a Museo de Santa Cruz. Bementünk és megint egy jó pár El Greco-élménnyel lettünk gazdagabbak. Arra már sajnos nem volt idő, hogy a hegy aljában levő középkori hídhoz is lesétáljunk, pedig az nagyon vonzott bennünket. Ez a híd szerepel El Greco: Toledó látképe c. festményén is (Metropolitan, New York).  Inkább visszamásztunk a Zocodóver térre taxit fogni, mert ment a vonatunk vissza Madridba.
Toledót jó nagy hiányérzettel hagytuk magunk mögött. Ide még vissza kell jönni.

Amiért a 17:25-ös vonattal már vissza is jöttünk, annak rém egyszerű oka volt: előző nap bejelentkeztünk egy flamenco-estre Madridban, a Villa Rosa nevű étterembe. Sajnos itt is volt éppen egy kétórás ugrás a menetrendben, nekünk egy órával később is jó lett volna visszamenni Madridba, ha lett volna, de nem volt. 2 órával később viszont már lekéstük volna a flamencót.

Nem vesztegetem a szót egy újabb pincérre, akivel a legminimálisabb dolgokat sem voltunk képesek megbeszélni. Szerencsére volt az étteremben egy fiatal lány, aki tudott angolul, így nagy nehezen megérttettük magunkat. A flamenco-műsor viszont nekem nagyon tetszett. Rögtön a színpad előtt ültünk, a lányok kicsit féltek is, nehogy felinvitálja őket valamelyik táncos a színpadra, mert olvastak valami ilyesmit gagyi flamenco-túristahülyítő műsorokról. Szerencsére itt erről szó sem volt.
Először egy énekes és egy gitáros jelent meg a színpadon. 1-2 énekszám után 3 táncos következett, 2 nő és 1 férfi. Közösen táncoltak először, majd az egyik nő egyedül, őt a férfi követte. Amíg táncoltak, a színpadon a többiek ütemesen tapsolták a talpalávalót, az énekes énekelt, a gitáros gitározott. A két szólótánc jó hosszú volt, a táncosok teljes erőbedobással adták elő a számukat, azt hittem időnként, hogy szétrúgják a színpadot. Amikor már azt hitted, hogy most vége a táncnak, mert elcsendesedett, lehiggadt a táncos és csak finoman tapsolt a kezével, meg aprókat toporgott, akkor mindig újrakezdte a dobogást. Mindkettőről szakadt a víz, mire tényleg vége lett a táncnak. A harmadik nő sajnos csak az elején vett részt a közös táncban, pedig én reménykedtem, hogy az ő műsora még hátravan. Kb. egy órás volt így a műsor.

Madrid, csütörtök

Szép napsütésre ébredtünk, de elég csípős volt az idő.
Felkerestük a Puerta del Solt, ami tőlünk 5 percre volt. Ez a tér a külföldiek kedvenc találkahelye. Itt van a maci-szobor az eperfával, ami Madrid jelképe. Az egyik járdán megtaláltuk a nulla km-kő jelet is. A téren rengeteg élő szobor van, az én kedvencem a fejnélküli ember volt. Nagyon ötletesen és ügyesen lett elkészítve a jelmez, lesz róla kép. Még korábban E felfedezett a szálláson egy tavalyi prospektust a madridi hammamról. Most, hogy Zs-ékkal találkoztunk, megbeszéltük, hogy mi is fel akarjuk keresni ezt az arab fürdőt. Hazaszaladtunk, hogy Paola segítségét kérjük a helyfoglaláshoz. Ez jó alkalom volt arra, hogy E még néhány ruhát húzzon magára a csípős idő miatt (Zia!).

Zs-ékkal újra a királyi palotánál (Palacio Real de Madrid) találkoztunk. A palota Madrid egy magasabb dombjára épült, mellette a jobboldalon van a Sabatini kert. Alatta pedig egy másik, nagyon szép és hatalmas park helyezkedik el, a Campo del Moro. Mindkettőt végigjártuk, majd a másik oldalon jöttünk fel a palota szintjére, ahol a katedrális is van. A parkban a füvön 20-30 papagáj eszegetett. Nem nagyon zavartatták magukat. A park melletti játszótér füvén egy fürdőnadrágos öregúr mászkált, a mellette levő cuccokból ítélve lehet, hogy hajléktalan volt.

Mi ekkorra már nagyon megéheztünk E-tel, így útjaink újra kettéváltak. Zs-ék elmentek a palotát megnézni (délután 3?-tól ingyenes volt a belépés), mi beültünk a sarki kajáldába enni. Különösebben nem vágytam a palotára, mert valahol azt olvastam, hogy nem túlzottan érdekfeszítő, ezért nem okozott gondot, hogy szép kényelmesen megebédeljünk. Zs-ék viszont nagyon lelkesen jöttek ki a palotából, úgyhogy engedtem az akaratnak és mégis bementem E-tel. És milyen jól tettem, mert a palota gyönyörű!! Csak jártunk egyik teremről a másikra ámuldozva. Fotózni nem lehetett, ezért akartam venni egy ismertetőt a shopban, de annyira nem adta vissza azokat a harsány színeket, érdekes mintázatokat, amiket láttunk, hogy letettem róla. Volt pl. olyan terem, ahol dús, rokokó mintázat volt a falakon és a plafonon, hatalmas piros almák mosolyogtak a szines virágok, zöld levelek közül, nagyon érdekes volt. Ezek nem freskók voltak, hanem (talán) fából lettek kifaragva, hogy majdnem megszólaltak. Volt porcelán terem is, ott minden, a falak és a mintázatuk is porcelánból volt. Mélyvörös trónterem, barokk királyi kápolna és még sorolhatnám.

Ja, előtte megnéztük a katedrálist is (Santa Maria la Real de la Almudena). Érdekes modern mintás mennyezete volt és a napfény színes mintákat festett a falakra az üvegablakokon keresztül. Nagyon érdekes, ikonosztázhoz hasonló oltára volt, ahova lépcsőn fel lehetett mászni. A modern vonások nem véletlenek, mivel a katedrális elég lassan készült el és 1993-ban lett csak felszentelve II. János Pál pápa által.

Santa Maria la Real de la Almudena

Már este 6 óra felé járunk, de koránt sincs vége a napnak.

Ezután a Prado következett. Sorra számítottunk, mert ebben az időpontban a Pradóba ingyenes a belépés, de sor szerencsére nem volt valószínűleg a tél miatt. Kaptunk a bejáratnál térképet, a gyerekek ez alapján nézték ki, hogy merre menjünk, hiszen a teljes gyűjteményt nem állt módunkban végignézni. Nem csak az esti időpont miatt, hanem a befogadóképességünk végessége miatt is. Megegyeztünk, hogy a következő művészek munkáit mindenképpen igyekszünk megnézni: Caravaggio, Goya, El Greco, Brueghel, Bosch, Velazquez. Sajnos a ruhatárban hagytam a szemüvegemet, ezért teljesen a gyerekek tájékozódására hagyatkoztam. Amivel persze semmi baj nem volt. Nagyon ügyes volt a térképes kiadvány, mert a  legnevezetesebb 50 festményt is felsorolta a fellelési helyével együtt. Ezt is figyelembe vettük a nézelődésünk során.
A teljesség igénye nélkül amikre emlékszem és nagyon örülök, hogy láthattam:
Caravaggio: Dávid és Góliát
Goya: A meztelen Maya
El Grecótól rengeteg festmény
Velazquez: Bréda átadása (gyerekkoromból ismerem), Udvarhölgyek
Rubens: A három grácia
Bosch: A gyönyörök kertje (ami egy 3 részes táblakép középső táblája)
Raffaello és Dürer is szembejött velünk. Nagyon sokmindent láttunk, pillanatok alatt elszállt az idő.

A Prado után már elég éhesek voltunk.  Találtunk nem messze egy hentesbolt-szerű éttermet, ahol a legfőbb díszítő elem a különböző színű csomagolással ellátott hatalmas sonkák tömege volt körben egészen a plafonig. A sonka Madrid egyik jellegzetes csemegéje a tapas mellett. Egészen vékonyra szelve fogyasztják. Ezen a helyen egész jól szót tudtunk érteni a pincérekkel, eladókkal. Nagyon finom sült csirkemellet ettünk itt, a végén megkóstoltuk a sonkát is sárgadinnyével. (Jamie éppen ilyesmit készít a tévében, amikor ezt írom. :))  Érdemes az étterem címét megjegyezni (Museo del Jamon, Paseo Prado, 44), mert a többihez képest jóval olcsóbb volt és tele volt helyiekkel, amit mi különösen szeretünk.

1/2 10-kor találkoztunk újra a tőlünk nem messze levő Hammamnál. A napunk befejezése, mintegy tetőpontja volt a nagyjából másfél órás lazázás az arab fürdőben. Meghatározott számú vendég mehet be egyszerre, ezért kellett előre helyet foglalni. Mielőtt bementünk, kétoldalas szabályzatot kellett elolvasni, aminek a lényege az volt, hogy senki ne zavarja a másik pihenését, nem szabad hangoskodni, sőt, be lehet árulni a személyzetnek, ha valaki ilyet tapasztal. :) A bejáratnál kaptunk a cipőnkre műanyag bugyit is, hogy ne vigyük be a piszkot. A fürdőben csak mezítláb szabad közlekedni, saját papucsban sem. Mindenhol halk arab zene szól, csobog a víz, az apró földalatti termekben legtöbb helyen félhomály uralkodik. Háromféle medence van, közepesen meleg, forró és jéghideg vízzel. Az is le volt előre írva, hogy milyen sorrendben érdemes a medencékben megmerülni. Először a meleg, majd a forró, legvégül a jéghideg. A medencék olyan mélyek, hogy éppen nyakig ér a víz, ha leülünk az aljára. Van pihenőhely, gyertyák, arab mintázat mindenhol. Itt finom mentateát lehet inni folyadékpótlásként. Az egész fürdőben füstölők illata terjeng, a pihenőhelyiségben van még négy állvány, ezek tetején a kis lapátokat megforgatva lehet kicsalogatni a tartóban levő illatokat (rózsa, viola, levendula, meg még valami). Gőzben is lehet ücsörögni. Masszázst is igénybe lehet venni további összegekért. Én attól idegenkedtem, mióta olvastam Nagyerzsi hammamos beszámolóját a masszázsról. Azért egyszer talán majd kipróbálom.
A madridi Hammamról szól ez a videó, a végén a hozzá tartozó étteremről van szó, ott mi nem voltunk:
http://www.youtube.com/watch?v=TqoSgFA1BvY
Ez pedig a honlapjuk:
http://madrid.hammamalandalus.com/en/home/