London, 1. nap

Hampstead Heath

Már reggel hétágra sütött a nap, amikor lementem reggelizni. A guest house egy tipikus angol utca tipikus szűk házában van, illetve kettőben egymás mellett. Emiatt a reggelizés úgy történik, hogy lemegyek a számtalan lépcsőn, ki az utcára, majd be a következő ajtón. A reggelizőhely az épület hátsó felében van, egy falhoz ragasztott üvegkalitkában. Apró asztalok és székek. Aki internetezni akar, az itt próbálkozhat. Első néhány nap még én is, de aztán feladtam és úgy döntöttem, nem bosszantom tovább magamat vele.

Vissza a reggelihez. Általában két román lány sürgölődött a vendégek körül (jól leoroszoztam kedvességből őket, de esküdni mertem rá, hogy oroszul beszélnek egymás közt). 

4féle reggeli közül lehetett választani, most összefoglalom a tapasztalataimat, hogy együtt legyen, aztán többet nem lefetyelek róla:

1. English breakfast (2 tükörtojás, paradicsomos bab, kolbászka és bacon)

Természetesen először ezt kértem. A bacon nem a mi fogalmaink szerinti bacon volt, hanem egy szelet sült sonka, ami nagyon nem ízlett. Leginkább erős disznószaga volt - szerintem. Z később mesélte, hogy az angolok ezt hívják bacon-nek, nem füstölt és nincs rajta zsíros rész. Egyszer még próbálkoztam vele, de aztán inkább a tükörtojgli volt a nyerő. 

2. 2 tükörtojás vagy rántotta

Első alkalommal rántottát kértem tévedésből. Rosszul jártam, a rántottát ugyanis nem sózzák és az utólag való sózás már, ugye, nem az igazi. Maradtam tehát a tükörtojásnál, ami finom volt.

3. kontinentális reggeli

Ezalatt az "olasz reggelit" értik, vagyis valami édes sütemény, azt hiszem, croissant. Ilyet nem kívántam, nem is kértem egyszer sem.

4. Háromszögletű szendvics a következő párosításban:

sonka - paradicsom

sonka - sajt

sajt - paradicsom

Ilyet sem kértem.

Ezeken felül lehetett kérni jó erős angol teát, vagy hosszú kávét. Mindkettőhöz hoztak tejet.

Amiből szabadon lehetett fogyasztani, az kétfajta müzli volt, narancslé, almalé, tej, víz. Minden asztalra kétfajta dzsemet is kiraktak, ebből az egyik narancsdzsem, ami különösen finom volt. A tojásokhoz pedig háromszögletű pirítóst szervíroztak.   

Hát ennyit a reggeliről és az internetről...

Visszatérve az első napomhoz, ezután átsétáltam Z-ékhoz. Ez nagyon-nagyon jó volt, hogy ilyen közel voltunk egymáshoz. 

Ezen a hétvégén az OPEN HOUSE LONDON keretén belül igyekeztünk néhány érdekes házat megnézni. M tagja a National Trust-nak, ennek keretén belül Z és M már sok helyen jártak, én viszont sehol sem, ezért rájuk bíztam magamat, válasszák ki, mit fogunk megnézni együtt a hétvégén. Az OPEN HOUSE LONDON ugyanis részben azt jelenti, hogy a máskor zárt épületekbe lehet belátogatni, de olyan házak is részt vesznek ebben, amelyek év közben is látogathatók, csak nem ingyen. Ezen a hétvégén viszont minden ingyenes volt, ennek megfelelően elég szép tömeg gyűlt össze mindenhol.

Úton Hampstead Heath felé

Pergola

M szombaton is dolgozik fél napot, így mi ketten Z-val elindultunk gyalog a Hampstead Heath-re. Ez egy hatalmas közpark Z-ék közelében, több domb tetején, a londoniak egyik kedvelt tartózkodási helye. Annyira nagy, hogy még egy kisebb erdő is van benne, amúgy meg gondozott parkok, EU szabvány játszóterek, kisállatkert, tó, madarak, mókusok. Maga a környék is nagyon kultúrált és elég gazdag, sok szép házat láttunk odafelé menet. 

Első célpontunk a Pergola volt. A Pergola Hamstead Heath egyik rejtett nevezetessége a leírás szerint, amit még maguk a londoniak sem mind ismernek. Szép kertek veszik körül. Maga az építmény egy magas falszerűség, amire lépcsőkön felmegy az ember és letekint a kertekre, feje fölött pedig mindenféle növények futkorásznak a pergola deszkázatán. Nagyon kellemes ott mászkálni.

Pergola

Hill Garden és Pergola

Ezután megkerestük a közelben lévő Fenton House-t, mert ott volt M-val találkozónk. Volt még idő, elsétáltunk a mekibe (WC), itt tanultam egy új szót: posh (= puccos, jellemző a környékre), majd bementünk a Fenton House kertjébe. A pázsiton nyugágyak, arrébb bokrokkal körülvett díszkert, majd almáskert (ez volt a legcukibb), végül zöldséges. Közben befutott M és megettük a hozott szendvics-ebédünket, banánunkat. Z gondoskodott az ebédről. 

A Fenton House bejáratában egy öregtől kis kártyát kaptunk, amit kimenetelkor vissza kellett szolgáltatni. 

A XVII. századi épület egy kereskedő otthona volt, szépen berendezve, nevezetes a földszinti ebédlőben lévő hangszerekről (itt nem is lehetett fotózni, máshol igen), porcelángyűjteményéről, György-kori bútorairól, kézimunkáiról, amik nekem különösen tetszettek, mert majdnem mindegyik egy-egy mesebeli jelenetet ábrázolt. Az egyik ablakfülkében furcsa néni ült, mint egy szobor, pedig élő volt. A legfelső szinten ki lehetett menni egy tetőtéri erkélyre, ahonnan London elég nagy részét beláttuk, ekkor láttam először a Shard-et, London legmagasabb, már majdnem kész épületét. Beláttunk az utca túloldalán lévő szép kertbe is fölülről, amiről később valaki azt állította, hogy Riddley Scott-é. Már megint R. S...)

Fenton House, pihenőkert

Fenton House, süllyesztett virágoskert 1

Fenton House, süllyesztett virágoskert 2

Fenton House, almáskert

Fenton House, konyhakert

Fenton House

Fenton House

Fenton House, hímzett kép

Fenton House, furcsa néni az ablakban

Erre a napra terveztük a 2 Willow Road megtekintését is, de nem maradt rá idő. Ez az épület Goldfinger Ernő, magyar származású londoni építész otthona. Ernő nem akarta könnyen adni magát!

Hazafelé érintettünk egy csöpp kis temetőt a házak között, amelyben hatalmas, kék szemű cica gubbasztott egy síron. Ezután Z-vel még sétáltunk egyet a nagy hampsteadi temetőben is, M pedig hazavitte a kocsit.

A napra a koronát a libanoni vacsora tette fel a cricklewoodi Mango Grill-ben. Ezt mind megettük:

Mixed grills - grill húsok vegyesen (csirke, bárány, kebab)

Spicy Lebanese salad, Lebanese salad - libanoni saláták, egyik fűszeres csípős, másik nem

Chicken Liver - sült csirkemáj

Halloumi cheese - grillezett Halloumi sajt

Lebanese rice - libanoni rizs (tésztadarabokkal)

fokhagymás szósz és harissza (-szerű szósz) kiegészítésként, újratöltve, ha kiürült a tálka

pita

Carrot Juice - répalé

Eyran -  fűszerezett joghurt ital

ásványvíz

Búcsúzóul hoztak egy kis grátisz baklawát is (édesség), amiből én egyet tudtam legyűrni csak.

Ez a kert Riddley Scotté - állítólag

cica a temetőben...

... és vörösbegy egy másikban

libanoni finomságok

London, 0. nap

Hosszú és szűkös repülés után pontosan érkeztem London Lutonra. Érdekes, hogy előbb megnézik az útlevelet, utána lehet menni a bőröndért. A nép egy részét, engem is, egy automata útlevélvizsgálóhoz tereltek. Először képes felével lefelé egy fénymásolatot kellett csinálni az útlevélről, majd egy kütyü elé állva készült egy fénykép az arcomról. Gondolom, ezt összehasonlította valami program az útlevéllel, de ez csak egy feltételezés. Engem mindenesetre átengedett. Eközben megkaptam M sms-ét, hogy mindjárt odaér értem. Mire kimentem, már ott volt. Nagyon jól beszél magyarul már a M. Felszálltunk a reptéri körjáratra, ami a parkolóhoz vitt, innen M szolgálati kocsijával utaztunk fél órát a szállásig. Ez a környék, ahol Z-ék laknak, még annál is hangulatosabb volt így este, mint amilyennek a gúgliban látszott. Majd a képek megmutatják. Ja, azt nem írtam, hogy a reptérről kifelé jövet aprószemű, vízszintes eső hullott, ami aztán elállt menet közben.  M-val megtárgyaltuk, hogy Írországban mennyivel jobb idő van.

Z odajött a szálláshoz, közben mi beszédbe elegyedtünk egy cicával (szép vörös-fehér cica volt) és egy algériai fickóval, akiről kiderült, hogy a guest house éjszakai portása.

A fizetés pikk-pakk megtörtént, megkaptam a szobakulcsot és Z-ék felkísértek a kis pici szobámba. Megnéztük a reggelizőhelyet és a fürdőszobát is. Most itt ülök az ágyon és egy egész hosszú Tom Jones műsor megy a tévében, nagyon jó aláfestő zene az írogatáshoz. A szoba pici, egyszerű, de tiszta.

Holnap azzal kezdődik a nap, hogy reggeli után átmegyek a gyerekekhez.

Tök jó, most meg Tom Jones fiatalkori számait játsszák.

Puglia 9-10. nap, Grottaglie

Utolsó két napunkat Grottagliében töltöttük és még így is hozott meglepetést.

Hétfőn ráérősen keltünk, majd bebaktattunk a városba vásárolni. Összesen egy kötelező programunk volt, ki kellett nyomtatni valahol a beszállókártyákat, ezen hamar túlestünk. Szóba jött, hogy esetleg elmegyünk újra a tengerpartra, de mivel Marcsi kocsija a szervizben volt, ez a program elmaradt. Cseppet sem bántuk.  Bevetettük magunkat egy konyhai eszközöket árusító boltba és örömmel fedeztük fel, hogy itt lehet kapni azt  a kütyüt, amivel Salvatore a raviolit formázta, nosza, mindjárt beszereztünk a saját konyhánkba is 1-1 ilyet.  Vásárlás után pedig beültünk egy kávéra a szökőkutas téren, kiolvastuk a napilapot (LA GAZZETA DEL MEZZOGIORNO), néztük a téren mászkálókat. Sokmindent megértettünk az újságból, például felfedeztük, hogy a környék összes vallási eseményéről rövid hírt adtak, köztük volt az előző napi leccei körmenet is. Témáztak a brindisi robbantásról és megnéztük a várható időjárást is. Szóval kezdtünk grottaglieiekké válni. :)

Délután elsétáltunk a tőlünk 2 percre levő Castello Episcopióba (ahol a kerámiakiállítás van) és akkor jött a csoda, amiben nem is reménykedtünk. Amikor először itt jártunk, nyálcsorgatva lestünk be a kastély mediterrán kertjébe, sajnos szigorúan zárva volt. És most ez a kapu hívogatóan kitárta a kapuit és mi bemerészkedtünk. Nem nagy kert, kicsit elhanyagolt, de nagyon bájos, igazi mediterrán hangulata van:

giardino mediterraneo

giardino mediterraneo

giardino mediterraneo

giardino mediterraneo

Tettünk egy újabb kört a kerámianegyedben is. Találkoztunk egy idős keramikussal egy viszonylag szegényes műhelyben. Folyamatos olasz nyelvű beszámolójából (nem zavartatta magát) annyit ki tudtunk venni, hogy nem bírja már a kemény munkát, megöregedett, fájnak a tagjai, nem tud már dolgozni. Sok egyéb műhelyt is meglátogattunk, itt láttam valahol egy csodaszép sötétzöld kerámia étkészletet, amit azonnal becsomagoltam volna, ha tehettem volna. Beültünk újra a Bar delle Ceramichébe, ahova mindig betértünk egy sörre, kávéra, üdítőre, mousse-ra, ha erre jártunk. Most sem hagytuk ki. 

Pap pihen a templomajtóban

Öreg keramikus sajnos vén keramikus

Itt alul látható az a szép mélyzöld tányérkészlet

Az óvárosban, tőlünk nem messze van egy gyöngyszem kis patika, aminek a mennyezeti festményeit már napok óta le akartam fotózni, most azt is megtettem. A dómot érintve újra felkerestük a La Calabresét és elköltöttük utolsó vacsoránkat Grottagliében.

Kedden, utolsó napunkon újra felvetődött a tengerparti kirándulás gondolata, de elvetettük. Nem kellett sietnünk, a szálláson maradhattunk estig. Ráérősen bepakoltunk. Az erkélyről megbeszéltük a szomszéd bácsival, hogy vége a nyaralásnak, repülünk este haza, elköszöntünk. Nem is tudom, mivel ment el a nap, de gyorsan elszaladt. Akárcsak a pugliai nyaralásunk...

Puglia 8. nap, Lecce

A délelőtt ajándékvásárlással telt a kerámianegyedben, Grottagliében. Hadd legyen az otthoniaknak is szerencséjük, ezért kicsit megcsappantottuk Cinzia Fasano műhelyének pumó állományát, minek következtében némi engedményben részesültünk. Utána otthon ebédünkben a ricotta játszotta a főszerepet, nyámm. Mielőtt Leccébe indultunk, még egy kis sziesztára is sor kerítődött. 

A délutánt aztán Leccében töltöttük. Hogy miért csak a délutánt, annak egyszerű oka volt. Az előre kitervezett leccei Cortili Aperti (Nyitott udvarok) fesztivál is figyelembe vette a Szent Sziesztát és remény sem volt rá, hogy dél körül találunk akár egy nyitott udvart is. Utólag már azt mondom, kár volt Leccébe csak fél napra kirándulni, hiszen annyi ott a látnivaló, de késő bánat, így Lecce is feliratkozott a "még legalább egyszer látni akarom" listánkra.

A Cortili Aperti lényege az volt, hogy közel 30 belső magánkertet/udvart nyitottak meg, amelyek normál esetben zárva vannak a kívülálló számára, ezekbe be lehetett menni körülnézni, sok helyen pedig még különböző programokkal is kedveskedtek a betérőknek: jazz, komolyzene, sakkozás, tánczene, kiállítás is volt.

Porta Rudiae

Leccében a Porta Rudiae környékén kerestünk parkolóhelyet. Feltűnt, hogy rengeteg indiai és arab nőt és férfit látunk a környéken. Talán ez lehet Lecce Sohója, ki tudja. Az óvárost a Porta Rudiae-n (Rudiae kapu) keresztül közelítettük meg. Itt mindjárt jobbra az Accademia di Belle Arti nyitott kapui hívogattak, be is mentünk, hátha látunk valami érdekeset. Nem igazán láttunk, kijöttünk. Ugyanezen a kis téren mindjárt találkozhattunk a leccei barokk egyik képviselőjével, a Chiesa del Rosario templommal. Homlokzata jellegzetesen túldíszített, ez a leccei barokk egyik fő jellemvonása. Azt olvastam, hogy a stílusirányzat kialakulásában jelentős szerepet játszott a helyi, könnyen alakítható mészkő.

Chiesa del Rosario

Elkezdtünk vadászni a nyitott udvarokra. Szereztünk térképet és viszonylag szisztematikusan próbáltunk minél több udvarra, kertbe bejutni. Izgalmas túra volt, olyan helyekre nyertünk bepillantást, amelyekről fogalmunk sem lett volna, ha máskor járunk a városban. Az udvarok a lehető legkülönbözőbbek voltak, de egyaránt szépek, jól karbantartottak, hangulatosak. 

Cortili Aperti

Cortili Aperti

Cortili Aperti

Cortili Aperti

Cortili Aperti

Cortili Aperti

Lassan eljutottunk a Piazza del Duomóra, a dómhoz. A kezdetben kihalt utcák egyre zajosabbak lettek. A dóm közelében találtunk egy papírmasé műhelyt, ami nyitva is volt és főleg mesebeli kis jelenetekkel volt tele. 

papírmasé műhely

papírmasé műhely

utcai játékárus

A római amfiteátrumhoz közelítve, ahol éppen egy előadásra készülődtek, számos épületen fedeztem fel a leccei barokk stílusjegyeit. Ha tudom, hogy innen már csak pár lépés a Santa Croce, ami ennek a stílusnak a legszebb épülete a hozzáértők szerint, addig erősködök, amíg azt is meg nem látogatjuk. Így viszont ez is legközelebbre marad. 

Nézegettük az óránkat, mert a Dóm térre vissza akartunk érni a beharangozott körmenetre. Még volt szabad ülőhely a dóm lépcsőin, úgyhogy viszonylag kényelmesen tudtuk követni a felvonulást, aminek végállomása a dómmal sréhen szemközti papi szeminárium épülete volt. A Dóm tér érdekessége, hogy teljesen körbe van építve és mindössze egy bejárata van. Ezt védelmi célokból alakították így. Szintén hozzáértők szerint ez a tér a leccei barokk egyik legszebb alkotása.

Megemlítenék még egy másik kaput, a Porta Napolit. Gyönyörő leándersor vezeti a szemet az óvárosba vezető kapu ívére.

Porta Napoli

Hazafelé akadt némi probléma a kocsival. Először próbáltunk rájönni a titokzatos füstszagra, amit érezni véltünk, aztán felfigyeltünk egy folyamatosan égő sárga lámpára (gyertya-probléma), majd kissé beizgultunk a piros lámpa miatt (akksi-probléma). Zia nevetőgörcsöt kapott az idegességtől, Marcsi szegény egyre idegesebb lett. Megkönnyebbültünk, amikor Grottagliét elértük, a lehető leggyorsabban leparkoltunk és a hátralevő utat sétálva tettük meg a szállásunkig. Útközben jól bevált panzarottét vásároltunk vacsorára az üzletben, ami csak este van nyitva, akkor viszont sokáig, hálisten. Az izgalmakat és ezt a szép délutánt, mert az volt, egy sörrel öblítettük le, mint amolyan őslakosok, a közeli bárban.