Horvátország 2015/3 - kirándulás északi irányban

Első kirándulásunk még mindig az ismerkedés jegyében zajlott. (Persze melyik nem?)

Északra indultunk el, Dalmácia legfestőibb panorámaútján. Nem volt különösebb célunk, gondoltuk, megyünk egy darabig, aztán amikor úgy gondoljuk, akkor visszafordulunk.

Már rögtön Ploče után muszáj volt megállni. Jobbra az út mellett csodálatos tóvidéket láttunk. Az út magasan vezetett, fentről láttunk rá a kisebb-nagyobb tavak szövevényére. Habár a Bačina tavak összeköttetésben vannak a tengerrel, ezek alapvetően édesvizi tavak. Innen a tenger nem látszik, tán nem is baj, az ember jobban tudja élvezni a látványt.

Aztán az út kikanyarodott a tenger fölé és nagyon hosszan nagyon szép látvány tárult a szemünk elé. Nekünk külön szerencsénk volt, a változékony időjárás gondoskodott a fehér bodros bárányfelhőktől kezdve a haragos viharfelhőkig mindenről és mivel messze elláttunk, mindez egyszerre látszott a tenger és a szemben lévő szigetek fölött. Itt még sütött a nap, ott meg egy sötét sávban éppen esett.
Ezen a részén az Adriának szinte a parton kezdenek tornyosulni a hegyek, nem sok helyet hagynak a településeknek. Hiába ez az egyik legszebb (és legdrágább) rész Horvátországban, aki itt akar nyaralni, az számoljon a nagy szintkülönbséggel. Persze azért kipróbálnám.

Amikor érkezéskor kiértünk a tengerpartra végre, Ploče környékén nagyon érdekes területet láttunk. Ezt most visszaútban igyekeztünk szemrevételezni, a kiadós, ámde kései ebéd után a Teta Olga nevű helyen.
Ez itt a Neretva folyó torkolatvidéke. Hatalmas, sakktáblaszerű vízszintes terület, háttérben a tengerrel. Át-, meg átszövik a kisebb-nagyobb csatornák. És a sakktábla minden mezője más képet mutat. Ez itt narancsliget, az ott zöldséges, amaz ott megint másfajta gyümölcs, vagy zöldségültetvény. Órákig el tudnám nézegetni.

Hazafelé sem panaszkodhattunk a látványra

Horvátország 2015/2 - Klek

Elöljáróban beszámolnék első napi vacsoránkról.

Ahogy az lenni szokott, első nap még nem lakjuk be a konyhát, hanem inkább a környéken keresünk valami hangulatos vacsorázóhelyet. Persze megint Jozo segítségét kértük. 

A közvetlen mellettünk levő épület teraszát javasolta. Kb. 10 másodperc, havaj! Csöppet szemerkélt az eső.

A teraszon senkit nem találtunk, a belső helyiségben egy csomó helyi ülte körül az asztalt. Szemmel láthatóan a tulajék lehettek. 

Mi inkább a teraszt választottuk. A pincér aztán bevallotta, hogy tulajdonképpen nem is nagyon vannak nyitva, de szívesen összedobnak nekünk valami vacsit. Akkor mi még nem is érzékeltük igazán, micsoda nagy szerencsénk van, hogy ilyen kedvesen felajánlották ezt. Halat kértünk roston, spenótos krumplisalátával. Hű, nagyon jólesett. Meg a sörike is utána. (Vagy borika?? Nem, sörike volt az...)

Konoba Kozina, ahol első este vacsiztunk

Jöjjön a környék.

Második nap a képen látható remek időre ébredtünk és rögtön kíváncsiak lettünk rá, hogy hol vagyunk. 

A Villa Tamaris Klek városához tartozik, de picit arrébb, egy félszigeten található. Negyedórás-húszperces sétával lehet a parton megközelíteni a települést. Igazából nem tudom, hogy falu-e vagy város, de olyan pici, hogy inkább a falura szavaznék. 

Mivel az épületek többsége szinte rátelepült a partra, ezért vagy előttük ugrabugráltunk a betonon-köveken, vagy kikerültük az egészet és felmentünk a házak közé. Így sem volt hosszú az út.

Életnek ekkor még nyoma sem volt, a korábban említett szorgalmas tulajok csak a hét vége felé kezdtek mozgolódni. Nagy szerencsénk volt az előző esti vacsival, mert ezen a helyen kívül - mint kiderült - semmiféle vendéglátóipari egységet nem találtunk egy partmenti kávézót leszámítva. Olyannyira, hogy a faluban egyetlen bolt sem volt nyitva. Nem gond, csak akkor eszerint kell a programjainkat megszervezni. (Rögtön Klek mellett fut a bosnyák határ, túloldalán a legközelebbi város Neum, erre rá is láttunk még a szállásunktól is. Ez nagyváros, bevásárlásaink helyszíne lett. Bosznia-Hercegovinának csak egy pici partszakasza van, nem sokkal Neum után már megint Horvátországban van az utazó.)

Onnan jövünk

Klek közepe, a félköríves strand

Az úttörőtábor épületeiből néhány

Olajfaliget a falu közepén

Egy meglepő, többemeletes épület, a Konoba Kula

Érdekelt volna, hogy mi ez,
de jóformán semmit nem találtam róla

Klek nagyon kis álmos település! volt, ebben az időszakban. A boltok bejárata előtt még a tél folyamán a szél által odahordott száraz levelek is ott voltak halomban. A közepén egy üdülőtelep helyezkedik el, pici házacskákkal, mi csak úttörőtábornak hívtuk. De a növények gyönyörűek, minden virágzott, a tengernek igazi Adria-színe volt, a kabócák is húzták a maguk nótáját és olajfák mindenütt.

A település központja egy fess, félköríves strand, itt található a kávézó is. És itt van egy pici kikötő is. Többször megfigyeltük, hogy azért a vizen zajlik az élet, a halászok nem tétlenkednek és azt is megtudtuk, hogy a kora reggeli órákban a kikötőben friss halhoz lehet jutni. Kihaltság ide, vagy oda, az élet nem állt meg ezek szerint mégsem, pedig már azt hittük. :)

Hogy előre rohanjak, mert ide tartozik, utolsó napon reggel M-val elmentünk halat venni, amit aztán ebédre be is faltunk. Ezt nem lehetett kihagyni és szerencsére M vállalta az elkészítését. 

Úgy tippeltünk, hogy a szomszédaink
rákászáshoz készülődnek.

A kosarakat száraz kenyérrel tömték meg.

Halászok Klekben

Ilyen volt...

... ilyen lett

Itt tengődtünk :)

Horvátország 2015/1 - Utazás kontinentális esőben

Újabb rendhagyó bejegyzéssorozat készül, egy év távlatából próbálok visszaemlékezni a 2015-ös horvátországi utunkra.

*****

A nyaralást Dalmáciába terveztük és rögtön májusra. Kezdem a szállással, hiszen - hacsak nem repülővel történik az utazás - mindig az az első. És azért is, mert remek volt. 

A booking.com-on foglaltuk, mert a távolság miatt elég későre volt várható az érkezésünk és este 8 körül már se kedvünk, se idegünk nem lett volna megfelelő apartmant keresgélni a tengerparton. Főleg nem előszezonban.
Késlekedésünknek nem csak a távolság, hanem a kimondottan kellemetlen időjárás is oka volt. Egész nap esett az eső, különben nem csak itt, hanem egész Európában, bár ez minket nem nyugtatott meg. Az eső miatt, különösen horvát részen, állandó sebességkorlátozásba ütköztünk. A 60 km/óra még nekünk is túl kevésnek bizonyult az autópályán. 900 km-t kellett összesen megtennünk Klek városáig a horvát-bosnyák határ mellé.

Jozo, a szállásadónk, minden dícséretet megérdemel. Nagyon okosan vezeti az apartmanházat, nem tolakodó, de mindig ott van, ha szükség van rá. Kedves, szolgálatkész pasi. Szívesen beszélget, de tudja, mikor kell lelépni.
Az apartmanház közvetlenül a tengerparton áll. Mi földszinti apartmant foglaltunk, így nem csak tengerre néző erkélyünk, hanem egyenesen tengerre néző teraszunk volt. Az étkezéseket mindig ott bonyolítottuk. Meg az ejtőzéseket is.
Május lévén alig volt élet a környéken, ami nekünk teljesen ideális volt. Nem csak vendégek nem voltak, de még a szállásadók is most kezdték csak el a házak kinyitását, felkészítését az új szezonra. Jozónak bezzeg voltak vendégei, az apartmanház csak azért nem volt tele, mert a legfelső apartmanok a külföldi haverok tulajdonában vannak, akik Ausztráliából nyilván nem tudják az egész nyarat itt tölteni.
Alkalmunk nyílt nem egy apartmant megnézni a házban, hatalmas is volt köztük, meg kisebb is, mint a mienk. Az épület olyan ügyesen van elhelyezve, hogy minden apartmanból rá lehet látni a tengerre.
Rögtön első nap ámulattal fedeztük fel, hogy kerek, lapos kavicsos a tengerpart, már ahol nem beton. El kellett telnie néhány napnak, mire rájöttünk, hogy ezeket a kavicsokat Jozo hozatta ide, mert amúgy sziklás lenne a part. Tán rá sem jövünk, ha nem látjuk nap, mint nap, hogy a szomszédok is zsákszámra terítik szét a kavicsot a saját partszakaszukon. Persze Jozo ezen az aktuson már rég túl volt, hiszen neki már vendégei voltak!

Villa Tamaris, a szállásunk

Jozo saját termesztésű borával kínált meg bennünket

Kilátás a szállásról

A szomszéd macsek

Na, szóval megint sikerült egy kafa szállást kifognunk.
A  következő poszt a környékről szól majd.

Hajókirándulás a Kornati Nemzeti Parkba 3. rész, befejezés

A kicsit gyorsított behajózás után otthagytuk a barátságos kis Katina szigetet. Szívem megszakadt, annyira jó hely volt. Tovább kalandoztunk a Kornati szigetvilágban. Nagyon jó érzés volt szelni a habokat és gyönyörködni a tájban. Integettünk más hajók túristáinak, megfigyeltünk egy böhönc nagy yachtot, ahogy szeli a hullámokat.

A Dugi Otok nevű sziget felé igyekeztünk, ahol nagyobb megállásról volt szó. A Dugi Otoknak a Kornat felé eső oldala is még része a Kornati Nemzeti Parknak, de itt már sűrű zöld növényzettel találkoztunk. A szárazföld felőli oldalon van egy védett öböl, a Telašćica, itt szálltunk ki. A kikötő népszerű a túristák körében, kiszálláskor sok kisebb-nagyobb, különféle hajót láttunk hosszan a part mentén horgonyozni. Ide települt már némi vendéglátás is, szerencsére egyelőre nem vitték túlzásba. Valószínűleg azért, mert természetvédelmi terület. Kávét azért lehetett kapni, aminek viszont örültem.

A mi kis katamaránunk a Telašćica-öbölben

Két nevezetesség van, amit itt mindenképpen fel kell keresni. Mi először felmásztunk a sziget tetejére. A Dugi Otok hosszú, keskeny sziget, nem sok erőfeszítés kell hozzá, hogy egyik oldalról a másik oldalra átérjen az ember, jelen esetben a nyílt tengeri oldalra. Ezen az oldalon meredek, sziklás a part, ahogy azt már ebéd előtt is láthattuk a hajóból a szigeteknek ezen az oldalán. A kilátópontra gyönyörű pínealigeteken vezet fel az út. És mondanom sem kell, micsoda kilátás nyílik onnan.

A sziklák oldalában megkapaszkodó növényzet

Píneák

Innen átsétáltunk egy belső tóhoz. Vizének sótartalma jóval magasabb, mint a tengervízé. Kerestünk egy csendesebb helyet és azon morfondíroztunk, hogy fürödjünk-e. Nem nagyon akaródzott, mert a sziklás-kavicsos tengerparthoz képest, itt a part jóval "földesebb" volt, ami azonnal felkavarodott és narancssárga-opálossá tette a vizet, amikor beleléptünk. Úgyhogy csak álldogáltunk a nagyjából hűs vízben és nézegettük a rákokat és csigákat. Nem sok idő maradt a tóra, talán ez is visszatartott a megmártózástól, hogy esély sem lett volna megszáradni.
Volt azért ember, aki megmártózott. Egy társaság pédául azzal szórakozott, hogy beljebb a víz felszínén lebegtek, mert a nagy sótartalom miatt ebben a tóban elég nehéz elsüllyedni.

Elég magas lehet itt a vastartalma a földnek.

Ante világosan megmondta, hogy 4-kor indul a hajó. És meg is tette, azt figyeltem, hogy nem is néz hátra, 4:00-kor "felszedtük a horgonyt" és eltávolodtunk a parttól. Aki késett, az úgy járt, nem várta meg senki. :)
Még kb. 2 óra hajókázás volt hátra, amíg a Dugi Otokról visszaértünk Pakoštane érintésével Biogradba. Kiszálláskor a kapitány segített ki mindenkit a hajóból és mindenkitől a saját anyanyelvén búcsúzott el. Le a kalappal, hogy meg tudta jegyezni, ki honnan jött.
Hihetetlenül jó volt ez a hajókirándulás. Csodálatos volt a táj, jó volt a szervezés, az ellátás meg pláne. Az az ebééééd! Meg az a sziget! El kell még ide jönni. Sokszor!

Ante mindenkivel kezet fogott és mindenkitől
az anyanyelvén búcsúzott el.