Szicília 2018 - Modica

Ragusa után a délutánt Modicában töltöttük. Egészen más arcát mutatta Modica idén, mint tavaly. Most derült ki, hogy ez egy nagy város! Tavaly annyira el voltunk varázsolva a San Giovanni Evangelista templom környékétől, meg a mélyszicíliai 😊 hangulattól, ami itt megcsapott minket, hogy nem is gondolkodtunk rajta, mi lehet itt még látnivaló. 

Tavaly egyhangúlag leszavaztuk Csillát a csokigyárával kapcsolatban, ahova csak ő akart elmenni. Idén viszont azzal kezdtük, illetve szerettük volna kezdeni, ha tudtuk volna, hol keressük. Nem kis futkosásba került, mire végre kitisztult a kép. Szóval itt nem egy csokigyár van (mi eredetileg az iránt érdeklődtünk), hanem egy jó pár csokimanufaktúra, egymástól teljesen függetlenek. Az egyik főutcán találhatók, ebben az egyben egységesek. Mi azt az egyet kerestük, amit a Csilla megadott, és nagy nehezen meg is találtuk a szép kis üzletet (Dolceria Bonajuto), amiből rá lehetett látni a műhelyre is. Viszont időpontot aznapra nem tudtak adni, sőt, a hétre sem nagyon, hogy a folyamatokat végignézhessük. Megkóstolgattuk a kitett mindenféle ízesítésű csokipasztillákat, majd elcsábultunk egy pár kisméretű, különböző cannolóra, ami olyan friss volt, hogy az előre elkészített ropogós tésztaburokba a szemünk láttára töltötte bele a cukrászfiú a tölteléket.

Pontosan a Bonajutóval szemben van a Szent Péter templom (Chiesa di San Pietro), benéztünk oda is. Nem először jegyeztem meg magamban, hogy a bibliai ábrázolások csöppet morbidabbak itt Szicíliában a "szokásosnál".  Kicsit sétáltunk még a környéken, miközben csak úgy tobzódtunk a barokkban.

Ettünk-ittunk egy keveset egy bárban (a focaccia itt sem volt valami jó, de az aperol spritz annál inkább), aztán szedtük a sátorfánkat és nagy izgalommal felkerestük a tavalyi templomunkat (Chiesa di San Giovanni Evangelista) a város legmagasabb pontján, ahol a gyerekeket is fényképeztük. Ez fontos, előre készültünk, hoztunk nekik 4 képet ajándékba. 

Tudtuk még tavalyról, hol laknak a gyerekek. Reméltük, hogy otthon találjuk őket, úgy is volt. Beintegettünk nekik az ajtón, nem hiszem, hogy emlékeztek, kik vagyunk. Talán amikor a képeket odaadtuk, akkor derengett valami nekik, de hát elmúlt azóta egy év, sok ember megfordult azóta arrafelé. Érdekes volt, hogy amilyen helyesek, nyíltak voltak ezek a gyerekek tavaly, annyira megzavartuk őket a képekkel. Beszélni nem tudtunk velük, mert angolul egyáltalán nem értettek. A legnagyobbik megköszönte, aztán zavartan beszaladtak a lakásba, mi meg visszamentünk a templomhoz. Amíg ott voltunk, minket lestek, de nem mertek nyíltan előjönni. Kíváncsi lennék, mi lett a képekkel, eljutott-e a szülőkig. Ezt már soha nem fogjuk megtudni. 

Annak ellenére, hogy tavaly egy hónappal előbb jártunk itt, meglepően kopárak voltak a templomhoz vezető lépcsőt díszítő fák, amiknek tavaly kifejezetten sűrű, nyírott, sötétzöld lombjuk volt. A templomba is bejutottunk, ahova tavaly egy temetési szertartás miatt inkább nem akartunk bemenni.

Fél órával előbb még ott lent sétáltunk a Corso Umberto I-n

Szicília 2018 - Ragusa

Nagy izgalommal indultunk el reggel 8-kor (a parti fotózás után) Ragusa felé. Egy tavalyi baklövésünket igyekeztünk korrigálni, miszerint tavaly Ragusában abban a hitben mászkáltunk elég sokat, hogy most Szicília egyik legegységesebb barokk városát látjuk. Láttuk is, csak nem azt a részét. Amikor tavaly elhagytuk Ragusát, akkor tárult elénk az igazi Ragusa Ibla városrész teljes szépségében, messziről, a völgy túloldaláról. Akkor esett le, hogy ja, mi nem itt voltunk idáig. 

Idén viszont már pontosan tudtuk, hova megyünk, koordinátákkal, mindennel. Ragusa Ibla teljesen külön dombon fekszik, az aljában parkoltunk le és indultunk el gyalogosan felfelé. Szép napsütés volt és itt már volt 1-2 túrista is elvétve. Megkerestük a dómot, ami még nem volt nyitva, majd felmásztunk teljesen a domb tetejére. Erre már megint teljesen kihalt volt a város. 

Ezután visszaszivárogtunk a dóm előtti térre, közben a már nyitva levő dómba is betértünk és megajándékoztuk magunkat pár gombóc fagyikülönlegességgel is. Nekem finom datolya volt az egyik, a másik fehér, de nem emlékszem, hogy mi.

A fagyizóban térképre is szert tettünk, Csilla pedig kinyomozta, hogy hívják azt a kék kupolás templomot, amit kerestünk. Mi annyit tudtunk róla, hogy Ibla és a másik városrész között van valahol. A készséges fagyis fiú a térkép alapján elmagyarázta, hogy kell odamenni. Örömmel nyugtáztuk, hogy nem muszáj miatta újra felmászni a városba, körbe is lehet menni Ibla északi fala mentén, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a környező zöldellő vidékre. 

Így jutottunk el a két domb és hamisítatlan mediterrán utcácskák közé. A kék kupolás templom azért volt érdekes, mert ha mögé, illetve kicsit fölé kerültünk, akkor nagyon szép panoráma nyílt Ragusa Iblára, előtérben a ritkaságszámba menő türkizkék kupolával. 

Meglepetten tapasztaltuk, hogy a kék kupolás templom zárva van és majdnem összedől, annyira romos. De előtérnek nagyon jól jött a képeinken. Ki tudja, meddig áll még. 

Annyira becsapós különben ez a dimbes-dombos város, azt hinné az ember, hogy hú, mennyit kell fel-alá mászkálni, meg micsoda távolságokat megtenni, de ez nem így van, meg sem éreztük a sétát, pikk-pakk fent, ill. lent voltunk. A képeken is látszik, hogy a távolinak tűnő épületek a dombon arányukban alig kisebbek a közelieknél, persze, mert tényleg alig vannak messzebb.

Ami a barokkot és egységességet illeti, hááát, hangulatos volt, meg jó volt benne mászkálni, de nem varázsolt el jobban, mint bármelyik óváros Szicíliában. 

Megkockáztatom, hogy távolról a legelbűvölőbb Ragusa Ibla, főleg a szabályos domb alakja miatt, amire épült. A szicíliai barokkal főleg a kék kupolás templom környékén találkoztam. Ez a környék tetszett legjobban.

Szicília 2018 - Scicli (Donnalucata)

Kicsit megzakkantunk a donnalucatai szálláshely keresése közben. Az offline térkép ismerte az utcát, de Sciclibe rakta, pedig mi Donnalucatát kerestük. Ilyen nevű helységet viszont a térkép nem ismert ezzel az utcával. Hamarosan azért felsejlett a fejünkben, hogy ez a bizonyos Donnalucata talán Sciclihez tartozik. Mentünk hát a megadott utcába. Ilyen élményünk már volt tavaly Marsalában is, amikor úgy sejtettük, hogy tuti rossz helyen járunk az ültetvények és üvegházak között, aztán mégis ott volt a szállás. Hát ez most sem zajlott másként. Már földutakon hajtottunk nagy pocsolyák közepette, pici hétvégi házak között, sehol egy lélek. Ráadásul a házszám nem volt megadva, de mindegy is, mert az utcanév is csak elvétve volt kitáblázva, csak a GPS offline térképre hagyatkozhattunk.

Csilla felhívta a szállásadót, aki ígérte, hogy azonnal indul és megkeres minket.

Angela az édesapjával jött értünk és vezetett a közeli házikójukba. Nagyon kedves és segítőkész volt, jól beszélt angolul. 

Egy magában álló ház volt a szálláshelyünk sajnos csak egy napra. Először kicsit riasztó volt a környezet, hideg volt és ugattak a kutyák (nem tudom, hol, a közelben semmi élet jelét nem láttuk). A ház maga nem volt tradícionális, sem különösebben szép a szemnek, viszont minden megvolt benne, ami kellett. Angela pedig kérésünkre gyorsan hozott is pár kiegészítő cuccot, takarókat és a megszokott gázpalackkal működő "Szieszta" kályhát. Már hiányzott, tavaly mindenhol ilyet bocsátottak a rendelkezésünkre.

A kép másnap reggel készült

Alighogy kitették a lábukat az épületből, mi már kaptuk is a cuccunkat és rohantunk a partra. Amíg kerestük a szálláshelyet, láttuk, hogy a part egészen közel van, homokos, sőt mi több, dűnés!

Amikor kiértünk, éppen ment le a nap, az utolsó sugarait sikerült megcsípni. Hát, erről a naplementézésről most lemaradtunk.

Fotózni már nem nagyon lehetett, de körülnéztünk. A parton valóban kisebb dűnék sorakoztak, mögöttük kezdődött a nyaralóházak sora. De ezeket a tulajokat nem irigyeltem, mert látszott, hogy örökös harcban állnak az elemekkel. A tél folyamán a szél a homokot az első sor házai felé fújta annyira, hogy volt, ahol a kapunak csak a teteje látszott a homokban, sőt, a kerítésen is átjutott a homok és kezdett új dűnét kialakítani a kertben. 

Nem kell aggódni, vacsoránk is volt, idejövet megálltunk egy Eurosparban és jól bevásároltunk. Vörösbort is, ahogy azt kell. Mondjuk itt  az Eurosparban ettem életem legrosszabb focacciáját, teljesen oda volt égetve, de a hideg vacsi a szálláson jól sikerült. És Angela is kikészített nekünk kávét, tejet, csomagolt sütit.

Másnap reggel a kelő nap már a parton talált minket. Most meg az volt a bajunk (nekem legalábbis, tipikus fotós nyavajgás), hogy mivel Szicília déli partján voltunk, a nap balra a hátunk mögött kelt. Ettől függetlenül jól el tudtunk volna szöszögni még néhány órácskát a parton, ha nem kellett volna indulnunk tovább, nem is akárhova.

Szicília 2018 - Punta Secca

Caltagironét nehéz szívvel hagytam ott, mert nagyon megszerettem. A nap akkor kezdett el tűzni, amikor elhagytuk a várost, addig inkább esős, felhős idő volt. Elképzeltem, milyen lehet nyáron.

Következő szálláshelyünk Szicília déli részén, a tengerparton volt. Estére kellett odaérnünk, nekünk viszont volt még egy fél napunk addig. Így kötöttünk ki egy Punta Secca nevű üdülővárosban, ahol egy hófehér világítótorony meredezett a szinte sötétkék ég felé.

Egészen szürreális volt itt bóklászni a tengerparton. Sehol egy lélek, a homok sárga, a vadul csapkodó tenger a türkiztől a sötétkéken át a felkavart homok színéig minden színben játszott. Az élettelen épületek (mind nyaraló) pasztellköntösben ásítoztak az erős napsütésben. Sehol egy lélek, minden zárva. Egy bár nyitva volt a parton, de semmi nem volt benne. Egy borozót is találtunk, de ételt nem tudtak adni. 

Csodálatos, földöntúli hangulat lett úrrá rajtunk.

Ezen még az sem tudott sokat rontani, hogy a tűző napsütés ellenére erős, hideg szél fújt a tenger felől. És a tűző napsütés miatt a fények élesek, kemények voltak a fotózáshoz. És mivel a tenger éppen dél felé volt, bárhogy álltunk, a víz mindenképpen becsillant. Látványnak csodálatos volt, de nem éppen fotós leányálom. Mindegy, a lelkünknek jólesett a látvány.

Akkor még nem tudtuk, de kb. ekkor kezdődött számunkra a tavasz Szicíliában. Ettől kezdve minden napunk egyre melegebb és verőfényesebb lett és csak este kellett belebújni a dzsekibe.

Gyülekezőt egy csodálatos módon nyitva tartó, habár teljesen üres étteremben tartottunk. Nem bántuk, éhesek és szomjasak voltunk. Pizzeria is volt egyben, hurrá, félóráig böngésztük a jó 3 oldalnyi választékot pizzából. Addigra már mind a négyen befutottunk. Boldogan rendeltünk.
Ja, pizza, az nincs. Affene! Valahogy úgy gondoltuk, ha más nem, legalább a legegyszerűbb kaja lesz. Csalódottan hagytuk ott a tengeri homokot a ristorantéban, ami a cuccainkból kihullott. :)

Ideje volt megkeresni a szállásunkat Donnalucatában.