Horvátország 2017, 2. nap - Rogoznica

Első reggel. A hátunk mögött kelt fel a nap.
A kép hálóingben készült. :)
Szemben az öböl túloldalán van Rogoznica.

Mivel előző nap elmaradt a szokásos első napi éttermes vacsoránk (Zatoglavban nincs étterem), úgy határoztunk, másnap bemegyünk Rogoznicába kicsit körülnézni, ezt-azt vásárolni (víz, ajvár, Mortadella, gumimatrac, ez utóbbi nekem, mert otthon túl későn kapcsoltam, hogy szükségem lenne rá) és enni egy jót valahol. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy a mi kis szerpentinünk lehet, hogy csak amiatt tűnt túl szörnyűnek, mert mindenki fáradt volt a hosszú úttól az érkezési napon. Viszonylag rendben kiértünk a főútra (kifelé a hegyoldali részén kell menni a szerpentinnek), Rogoznicába beérni percek kérdése volt. Dél volt, tűzött a nap ezerrel. 

A Siesta étterem

Kinéztük a Siesta nevű éttermet, kellemes, hűs, árnyékos asztalokkal. A hófehér ingű, humoros pincér néhány szavas magyar tudását villogtatta. B még napok múlva is a pizzájukat emlegette, annyira ízlett neki. Mi M-val egy szokásos kétszemélyes húsos tálat kértünk iszonyat sok hússal. Ezúttal meghazudtoltam önmagamat és mind egy szálig belapátoltam a hatalmas adagot, nagyon jólesett. 

Előző este B fedezte fel egy prospektuson, hogy őneki ismerős a Zmajevo oko (Sárkány szeme tó). Itt sziklaugró versenyeket szoktak rendezni (nem biztos, hogy ez a hivatalos elnevezése), azt közvetítette valamelyik sportcsatorna. Érdekes, hogy sosem hallottam róla és az airbnb-s oldalon sem emlegetik, pedig nagyszerű látványosság. El nem hinné az ember, hogy egy félszigeten található, a tenger tőszomszédságában. Néhány perc csak az étteremtől. 

"A Gradina-félszigeten található a tengervízzel teli Zmajevo oko (Sárkány szeme) tó. Nevét onnan kapta, hogy bizonyos helyekről nézve egy ébredő sárkány szeméhez hasonlít. A tó 150 méter hosszú és 70 méter széles. Területe 5300 négyzetméter, mélysége 15 méter. A tengervíz a porózus mészkősziklákon és repedéseken át jut a tóba. A tó egy valóságos bioreaktor, melyben intenzív biokémiai folyamatok játszódnak. Különösen gazdag növény- és állatvilág jellemzi. Egyedülállóan különleges a tó környezete is, melynek vastag alsó rétegei hidrogén-szulfidból állnak. Különösen felkelti a szakemberek érdeklődését a tó meromiktikus és anoxikus (oxigénhiányos) jellege. Ez azt jelenti, hogy a víz keveredése csak a teljes víztest egy részére korlátozódik, a mélyebb részeken pedig emiatt oxigénhiányos víz alakul ki."

Mi is ott bámészkodtunk egy darabig más emberekkel együtt, ahogy több fiatal a szikláról ugrált a sötétlő vízbe. A tó fölött van egy magaslat, elindultunk felfelé, de aztán visszafordultunk. Nem is annyira a felfelé séta miatt, hiszen nem kellett volna sokat menni. Hanem úgy láttuk, hogy onnan nem lehet rálátni a tóra, akkor meg minek felmászni. Később néhány fiatalt lestünk, akik közvetlenül a tavat körülvevő bozótos sziklákon ugrabugráltak felfelé, onnan biztos volt rálátás, bár ők meg inkább új ugrálóhelyet kerestek szerintem, vagy ki tudja, lehet, hogy csak bátorságpróba volt.

Rogoznicának hatalmas yachtkikötője is van. 

Ezután kerestünk egy boltot a parton, mint kiderült, nem volt túl nagy a választék, de akkor még nem sejtettük, hogy ez lesz sokáig az utolsó bevásárlásunk. Nem ártott volna megállni a visszaúton felfedezett Tommy szupermarket előtt.

Nagy sóhajjal indultunk neki a szerpentinnek megint Zatoglav felé, ezúttal felvezetés nélkül. Most a szakadék felőli oldalon kellett haladnunk. 

Nem vesztegetem a szót, ez a hazaút mindannyiunkat nagyon megviselt. Kétszer is ki kellett térnünk, manőverezni, idegelni. Amikor hazaértünk, csak leültünk a lugasban és szentségeltünk. Legjobban persze B-t viselte meg az út, bár szerinte én is rémes képet vágtam, amikor végre letettük a fenekünket a lugasban.

A * fölötti házikó volt a mienk.
Ezt Rogoznicából fényképeztem.

Horvátország 2017, 1. nap - Utazás a múltba

Idén úgy alakult, hogy augusztus végére tűztük ki horvátországi nyaralásunkat. Szállást nem akartunk foglalni előre, mert úgyis lesz (volt is), csak a helyszínt lőttük be nagyjából: Zadartól délre, de legfeljebb Splitig, ez volt B kívánsága, eddig vállalta a vezetést. Úgy gondoltuk, ha lesz időnk, azért nézelődünk szállás-ügyben a neten, ha valami megtetszik, akkor azt lefoglaljuk. Így is történt végül, a választás egy olyan apartmanra esett, ami közvetlenül a tengerparton található, ennek nem lehetett ellenállni. Az előre foglalás olyan szempontból is megnyugtató volt, hogy tudtuk, megvan a szállás, ez a feladat is kilőve, nem kell érkezéskor fáradtan keresgélni.

A híradások már hetek óta a horvátországi tüzekről szóltak, indulás előtti napon pedig kifejezetten az autópályához közeli területeket emlegették Benkovacnál, a tűz nyomait visszafelé útban közvetlenül az autópálya mellett láttuk is. Így a Zadar-Sibenik közötti szakaszon terelésre számítottunk, ami jócskán meghosszabbította volna az utat a célállomásig.  

Ahogy közeledtünk a tengerparthoz, fel is fedeztük a gomolygó füstöt már jó messziről. Közeledve figyeltük a tűzoltó hidroplánok munkáját. Szerencsére nem volt elterelés, az autópálya melletti szakaszon már nem égett a növényzet, csak arrébb. Mindkét oldalon láttunk füstöt egyébként. 

Terv szerint hagytuk el az autópályát a sibeniki leágazásnál.

Egy Rogoznica nevű települést kerestünk nem sokkal Primosten alatt. Közben jeleztem Kristinának, a szállásadónak, hogy közeledünk a megbeszélt találkozóhelyhez, a Hotel Perlához az út mellett. Azonnal jött a visszajelzés, hogy várjunk egy kis kék kocsit, az édesanyja megy értünk és mutatja az utat. Akkor még nem sejtettem, miért kell mutatni az utat, hiszen mi már rég tisztában voltunk azzal, hogy Zatoglav, ez a kis falu, ami nem olyan régen került Rogoznicához közigazgatásilag, szóval Zatoglav az öböl túlpartján található Rogoznicához képest. Oda igyekeztünk.

Elég hamar kiderült, ahogy elhagytuk a főutat, hogy miről van szó. Zatoglav, a viziutat leszámítva, csak egyetlen úton közelíthető meg, ami, legalábbis számunkra, úgy tűnt, maga a horror. Egy szűk és kacskaringós, max. másfél autó szélességű szerpentint kell elképzelni, ami több helyen meredeken megy felfelé a hegy oldalában, hogy aztán meredeken érjen le a faluba. Egyik oldalon a hegy, másik oldalon a meredély határolja, korlát semmi, csak néhány helyen egy félkeréknyi kiálló. Kint van a 30-as tábla, de a népek többsége persze nem tartja be a sebességkorlátozást. A forgalom viszont nagy. A kanyarokban nem lehet látni, ki bukkan majd fel hirtelen a semmiből. Nekünk kétszer kellett félreállni az odafelé vezető úton. Pechünkre az odaút megy a szakadék szélén, ettől még félelmetesebb volt az egész. Összesen 2 km-ről van szó, de azt nem kívánom senkinek sem. 

A kilátás egyébként gyönyörű a hegyoldalból, csak azzal senki nem törődött.

Ezek után egy sokkal tisztább és jobban felszerelt szálláshelyet is kritikával fogadtunk volna (habár én már Indiában is jártam, ugyebár). Nem részletezem, annál is inkább, mert azt sejtettük azért előre a képek alapján, hogy mire számíthatunk az apartmannal kapcsolatban. Legnagyobb fájdalmunk az volt, ezt azért meg kell jegyeznem, hogy a fürdőszobában nem volt mosdó, csak zuhanyfülke és WC. Ami azt jelentette, hogy a fogmosástól kezdve az egyszerű kézmosásig mindent a mosogatónál kellett volna intéznünk. Szerencsére M azonnal megoldotta a zuhanyrózsa és egy kis lavór segítségével a fürdőszobai kézmosás problémáját. Én végig Velemet emlegettem, mert engem kísértetiesen emlékeztetett arra a régi-régi nyaralásunkra a gyerekekkel még az ánti időkben, amikor minden volt a kibérelt házban, csak semmi nem működött. Akkoriban ilyen volt az átlagos fizetővendéglátás. :) (Erre utaltam a bejegyzés címével.)

Na de a part, a tenger közelsége, a nagy szőlőlugas a kerti bútorokkal, na, ez volt az, amibe már otthon beleszerelmesedtünk és nem is okozott csalódást.

Naplemente, az előttünk lévő partszakasz.
Szemben a nap előtt nem felhő van, hanem az bizony füst.

Szicília 10-11. nap - Campofelice di Roccella, Cefalú, Catania

Búcsú a balkonunktól
Palermóban

Utolsó teljes napunkon Cefalú városa volt a célpont. A nap többi részére rögtönöztünk, azaz kerestünk egy olyan helyet Palermo és Cefalú között, ahol érdemes még megállni. 

De még volt egy szóra érdemes eset Palermo határain belül is. Csilla reggel induláskor emlegette, hogy talán érdemes lenne megkeresni az Admirális hidat, mely egyike annak a 9 objektumnak, amely kiérdemelte, hogy a Világörökség része legyen a palermói arab-normann emlékek közül (lásd előző bejegyzés linkje). Ezt akkor leszavaztuk, hogy menjünk inkább. Hogy mégis erről mesélek, az azért van, mert ahogy araszoltunk kifelé a reggeli dugóban, egyszercsak szembejött a híd! Pontosabban éppen mellette mentünk el. 

A maga idejében biztosan nagyobb volt, most csak néhány ívének a felső része látszik ki a földből. Jó döntés volt, hogy leszavaztuk, nehéz lett volna megállni a környéken, még nehezebb megközelíteni. Fotót sem tudtunk készíteni róla, de legalább láttuk egy pár másodpercig a kocsiból.

Admirális híd

Ponte dell'Ammigralio (netes kép)

Campofelice di Roccella lett a közbülső állomás, amit előző este találtunk a Palermo-Cefalú útvonal térképén, közel Cefalúhoz. Teljesen véletlenül vettem észre a Google-ban, hogy itt van egy torony a parton (Castello di Roccella), Szerencsénk volt, érdemes volt itt megállni. Ahhoz is kellett némi szerencse, hogy megtaláljuk a Castellót a parton. 

A romokban álló kastély belelóg a tengerbe, egyik oldala magánterületnek néz ki, legalábbis nekünk egy kerítésen kellett bemásznunk. Ez volt a látványosabbik oldal, egy egész napot el tudtam volna itt tölteni, sajnos alig kaptunk félórát a lányoktól. 

Castello di Roccella

Izgatott a rom másik oldala is, amit a part felől nem tudtunk megközelíteni, csak kerülővel az út felől, ez viszont legalább közterület volt, de korántsem olyan jól fotózható (legalábbis az adott fényekben), mint a túlsó oldal. 

Hihetetlen jóidő volt egész nap, legalább 25 fok.

Nemsokára Cefaluban araszoltunk a dugóban. Sikerült kimennünk a partra, hogy otthagyjuk a kocsit. Ha már ott voltunk, találtunk egy tengerparti bárt, ami töküres volt, de nyitva, nem is tudom, miért. Csodálatos volt a környezet, utolsó napunk volt Szicíliában, megünnepeltük egy Spritz-cel.
Ezután gyalog indultunk a város felé. Nagyon vonzó a tengerpart a ráépülő házakkal, a kikötő és a város fölé emelkedő domb is. Első dolgunk volt a katedrálist megkeresni, mint utolsó lehetőséget a sok elszalasztott látványosság közül az arab-normann nevezetességek sorában. Persze zárva volt, erre számítottunk is, mert szieszta ideje volt. De sebaj, fél 4-kor nyit, visszajövünk, ha törik, ha szakad, addig pedig lesétálunk a kikötőbe, ez volt a terv.

Cefalú az egyik legfelkapottabb túristaközpont Szicíliában. Képzelem, mi van itt nyáron. Most tél volt, de melegen sütött a nap, voltak szinek, száradó ruhák, kiülős cukrászdák, bár ez utóbbi nem túl sok. Azt hiszem, itt kóstoltam meg a cicis sütit. Szóval minden megvolt, ami az idő kellemes eltöltéséhez kell, és ráadásul sok-sok túrista nélkül. Hát kell ennél több?
A kikötőben is alig volt ember, egy-két csapat fiatal fotózkodott (vagy fotóztatta magát a Csillával), mások a padokon sütkéreztek, vagy a parti köveken.
Fél 4-kor már ott toporogtunk a katedrális ajtajában, amit pontosan ki is nyitottak. Végre megláthattuk az aranymozaik apszist, a monumentális templombelsőt. Kívülről is látványos helyen van, előtte félköríves lépcső, mögötte a város fölé magasodó hegy egy szaracén vár romjaival. Oda most nem másztunk fel.

Ezután visszasétáltunk a kocsihoz, illetve mi Zsuzsával még lementünk a partra az alkonyati tengert és a várost fotózni.

Cefalú után szedtük a sátorfánkat, mert még el kellett érnünk Cataniába az utolsó szállásunkra, amit már itt, Szicíliában foglaltunk. 200 km állt még előttünk.
Muszáj még ömlengenem erről a szállásról is, mert annyira klassz volt.
Azzal kezdődött, hogy szinte reménytelenül köröztünk egy nem éppen jónak tetsző környéken, parkolót keresve. Aztán nagy nehezen valahol csak sikerült megállni, nem véglegesen, de arra jó volt, hogy Csilla kiszálljon megkeresni a szállásadót. Addig mi őriztük a kocsit az összes cuccunkkal együtt.
Amikor beléptünk az épületbe, egyből látszott, hogy a kopottas külcsín mennyire nincs arányban az elegáns belbeccsel. A lakás a legfelső emeleten volt, szemben a tulaj szülei laknak.
Hát, ez egy komplett lakás volt. Nagy és tágas szobák, kettő! (Csak a mi szobánk Zsuzsával nagyobb volt, mint a palermói teljes szállás.) Balkon körben, ami összeköti a szobákat kívülről is. Hatalmas fürdőszoba, a konyha egy szinttel feljebb, a lépcsőfordulóban újabb mosdó. Minden nagyon rendezett. A konyhából még egy kicsi tetőterasz is nyílt. És mindenhol fűtőtest, igaz, nem volt bekapcsolva a fűtés, de itt nem is volt rá szükség.
És ráadásnak volt egy nagyon érdekes dolog a konyha mellett:

Az ablak mögött egy - feltehetőleg - műemléki védelem alatt álló tető van,
fölötte pedig egy normál tető. Láttam hasonlót itthon is.
A védett tető kivilágítására külön villanykapcsolók szolgálnak,
csodálni pedig a vele szemben levő kanapéról lehet.

Ez pedig a környék a balkonról

Hát ilyen tartalmas kirándulást tettünk mi Szicíliában.
Másnap korán keltünk, és már csak a kocsit kellett leadni a reptéren, majd várni a járatunkra.
Vissza fogunk jönni.

Szicília 9. nap - Palermo

Volt tehát egy teljes napunk, hogy valamennyire magunkba szívjuk Palermo hangulatát. Napsütésre ébredtünk, futottunk ki az erkélyre a fényképezőkkel (meg a telefonokkal). A napsugarak éppen a templom mögül csillantak elő. Jobbra egy tekintélyes kupolára láttunk rá a balkonról.

Összekaptuk magunkat és mi a Zsuzsával a piacra indultunk (Ballaro), ami ott volt pár percre sok-sok utcán keresztül. Nem tudom, hogy ez mindennapos piac-e, mindenesetre aznap (vasárnap) hatalmas sürgés-forgás, forgalom volt a piacon. A árusok ordibáltak, kurjongattak, próbálták felhívni magukra a figyelmet, vagy inkább magukat szórakoztatták, de fergeteges jókedvük volt. Láttunk megint hatalmas fej karfiolokat, csak itt sárgászöldre voltak festve, nem lilára, mint Cataniában. A halasoknál óriási kínálat volt halakból és mindenféle tengeri herkentyűkből. Volt ruhás részleg, bolhapiac is. 

A Parlament

Még a szálláson megbeszéltük, hogy mindenki fokozottan vigyázzon a cuccaira, ebben valószínűleg az előző esti parkolós afférunk játszott szerepet, mert korábban ez eszünkbe sem jutott.

San Giovanni degli Eremiti

A piac után tovább kóboroltunk az utcákban, a katedrálist vettük célba. Közben elmentünk a San Cataldo templom és a Parlament monumentális épülete előtt is. Lassan odaértünk a palermói katedrális hatalmas épületéhez, ahol éppen akkor szállt ki egy városnéző tuktukból Csilla és Marcsi. Mi is felfogadtuk az ipsét téli kedvezményes áron. Körbevitt minket a régi városrészben, néhányszor hátrakiabálta, hogy éppen mit látunk, és néhányszor azt is felajánlotta, hogy szálljunk ki egy kicsit, de mi nem éltünk vele. Főleg zsibvásároknál tette ezt meg, az meg minket annyira nem érdekelt, túl nagy volt a tumultus és mi most a nevezetességeket szerettük volna látni inkább. Olyan helyeken is jártunk, ahol előtte fél órával már körülnéztünk. Elég az hozzá, túlságosan nem sajnáltuk, amikor véget ért a motoros séta. Amúgy is kirázta a lelkünket, kézzel-lábbal kellett kapaszkodni.

A katedrálishoz vitt bennünket vissza és mi még be tudtunk menni pár percre, mielőtt mindenkit kitessékeltek volna a szieszta miatt. Gondoltuk mi először. Még mondtam is, hogy remélem, délután vissza lehet jönni, hát így legyen ötösöm a lottón, ahogy megéreztem, hogy ez nekünk nem fog összejönni. És nem csak ide, hanem máshova sem, ugyanis vasárnap csak délelőtt volt minden nyitva. Puff, nesze nekünk a Monreáléban kihagyott arab-normann mozaikok, ugyanezek párjait itt Palermóban sem tudjuk megnézni. Pedig lett volna mit, az előbb említett San Cataldo-t például, és ebbe a sorba tartozik még a Martorana (Santa Maria dell'Ammiraglio templom) is, melyek szinte a szánkban voltak a szállásunkoz képest, az előző esti Piazza Bellinin. Ezekről bővebben: Az arab-normann Palermo, valamint Cefalu és Monreale székesegyházai
Huhh, nem voltunk túl boldogok. Még csak nem is hibáztathatom magamat, mert akkor sem biztos, hogy a nyitvatartási időket megnézem, ha jobban felkészülök az útra.

Közkívánatra: Arancino
(netes kép)

Körbejártuk a katedrálist és pihenésképpen beültünk mellette egy bisztróba, ahol nem csak a telefont tudtuk feltölteni, de megkóstoltam egy újabb szicíliai finomságot, az Arancino-t. Már a reptéren szemeztem vele, először azt hittem, hogy édesség, mert kívülről egy megtermett bundázott körtének néz ki. Köze nincs hozzá az alakján kívül. Ez ugyanis körte alakú rizsgombóc, ami belül különböző dolgokkal lehet töltve. Én most például olyat ettem, ami sonkás tölteléket tartalmazott. Irtó kiadós étel, nekem egy ebéddel ért fel.

Aznap azért volt szerencsénk is. Teljesen véletlenül ráakadtunk a Chiesa del Santissimo Salvatore templomra (a katedrálistól egy ugrás), ami először is nyitva volt!, másodszor pedig: fel lehetett mászni a kupolájába. Na, ez már valami! Maga a templom is nagyon szép belülről még a barokksága ellenére is, a kilátás pedig a kupola magasságából feledhetetlen volt.

Chiesa del Santissimo Salvatore

Megszólított minket egy litván pasi fent a kupolánál, aki látta, hogy felváltva használjuk a fényképezőt és a telefont. Ő is telefonnal fotózott, de nagyon komoly felszerelése volt hozzá. Amikor ott beszélgettünk, éppen time lapse felvételt készített. Ő maga zenész egyébként és ide-oda utazgat a világban, két fellépés között pedig ismerkedik az adott országgal és fotózik a telefonjával. A telós állványát nagyon irigyeltem.
Láttunk még egy érdekes kereszteződést nem messze, a Quattro Canti-t. Ezt már előző este is megcsodáltuk. Nyolcszögletű maga a tér (szerintem inkább útkereszteződés). Négy egyforma barokk épület adja ki a teret, a további 4 oldalt az utak adják. A négy barokk épület (XVII. szd) szobrai a 4 évszakot szimbolizálják, plusz Szicília 4 spanyol uralkodóját, plusz Palermo 4 védőszentjét.

Quattro Canti, a négyből kettő

Ezután a kikötő felé indultunk, hogy talán benézünk a botanikus kertbe, mert Csilláék is arra mászkáltak akkor. Végül csak egy gyerekrendezvényig jutottunk a kikötőnél. Hatalmas volt itt is a tumultus, minden gyereken jelmez volt, feltételezem, hogy mini farsangot rendeztek nekik. Innen akkor álltunk tovább, amikor sírva fakadtam egy kisfiún, aki rémülten kereste a hozzátartozóit. Annyira szívfacsaró volt a kis ijedt arca. már éppen közbe akartam lépni, hogy rendet teremtsek a biztonsági őr fejében, hogy legalább fogja meg a kölyök kezét, hogy ne szaladjon szegény világgá, meg szóljon már neki néhány megnyugtató szót, amikor egyszercsak odaszaladt egy másik gyerek és a kissrác azonnal megvígasztalódva és felszabadultan elszaladt vele. Biztos a testvére volt.

Hát ilyen összevisszára sikeredett a palermói napunk.
Csillával és Marcsival a mi kis terünkön találkoztunk egy Spritz mellett.
A vacsorát ugyanabban az étteremben költöttük el (Trattoria il Proverbio), mint előző este, csak most mindannyian ott voltunk. Valamilyen spagettit ettem, de nem tudok közelebbiről beszámolni.