Skócia 2. nap/2

Csordogáltunk az előre kijelölt úton, amikor egy öreg hidat vettünk észre a kocsiból. Persze, hogy megálltunk és többedszer megjegyeztük, hogy a spontán megállásoknak nem kedvezett volna, ha a két kocsi együtt indul el.

Így viszont, hogy külön utaztunk, nem csak a csinos öreg hidat tudtuk megnézni, hanem egy tőle nem messze levő idilli tanyát, a kertjében színpompás virágzó rododendronbokrokkal, a tanya melletti elkerített területen, mit területen, virágzó réten békésen legelésző tehenekkel. Ez utóbbiak a megjelenésünkre kissé beizgultak és elkezdtek felénk szivárogni. Talán azt hitték, hogy valamiféle finom falat nekik is jár majd a megjelenésünkkel. Ja, és a kis folyón, amelyen az öreg híd ívelt át, hattyúk úszkáltak.

Ezután is többször megálltunk, egy útszéli kisvárosban, ahol kaját vásároltunk, egy felöltöztetett lónál, egy birkanyájnál.

Következő spontán megállásunk színhelye egy Callander nevű kisváros volt. Itt egyszerűen muszáj volt megállni. A főtéren egy nagy templom tövében utunk első skótdudás zenekara játszott. Bea kipróbálta a skótdudát egy idős zenész jóvoltából, aki még a térde fölötti sebhelyet is megmutatta a skótszoknya fellibbentésével. A téren, vasárnap lévén, kint volt a város apraja-nagyja, valamilyen jótékonysági pénzgyűjtés is volt, majd egy negyedóra múlva a hevenyészett színpadon skótszoknyás kislányok kezdtek el táncolni. Volt a téren kashmirbolt is, skótkockás sálakat, kesztyűket, öltözeteket lehetett vásárolni, a finomságtól függően horribilis, illetve kevésbé horribilis árakon. Nagyon helyesen megengedték, hogy néhány felvételt készítsek a bolt belsejéről is. A másik sarkon édességbolt, naná, hogy itt is lefotóztam a két helyes elárusító kislányt.

Rododendronokkal teli udvar

Skót zenekar Callanderben

Elég hamar rájöttünk, hogy a fiatal növényeket
így védik a nyulak ellen;
Skóciában ugyanis rengeteg nyúl él.

A következő célpontunk igazából a Kilchurn kastély volt, de még mielőtt elértük volna, utunk során először találkoztunk "kócos" marhákkal, újabb megálló tehát. Ez a szarvasmarha arról nevezetes, hogy hosszú frufruja van a fején, ami szinte teljesen eltakarja a szemeit. Hogy lát ki alóla, fogalmam sincs.

Nemsokára elértük a Loch Awe-t, aminek a felső csücskében helyezkedik el a festői Castle Kilchurn. Tudtuk, hogy milyen irányból látszik legjobban, de mi először elindultunk a hosszúkás tó partja mentén, szerintem már akkor tudtuk, hogy fogytán az üzemanyag. Akkor még nem sejtettük, hogy ezt az utat ötször fogjuk megtenni. Azt sem tudtam akkor még, hogy ez lesz a kedvenc tavam Skóciában. 

Szóval miközben a benzinkutat kerestük, meg-megálltunk, mert annyira nyugodt, annyira szép ez a tó. Találtunk egy elhagyatott templomot, nem rom volt, csak nem volt szerintem használatban, vagy csuda tudja, mindenesetre a tó felőli oldalán a kertje, a parkja pont olyan elhagyatott volt, amilyennek lennie kellett. Még szivárványt is láttunk a túlparton.

A tó mentén voltak épületek itt-ott, de embert talán egyet sem láttunk, nem voltak üzletek, nem volt nyüzsgés, nem volt bóvli. Csak a nagy nyugalom. És persze benzinkút sem volt ott, ahol a GPS jelezte. János kezdett ideges lenni, mi nem annyira. Végül bementünk egy szállodaféleségbe, mert az ajtaja előtt állt egy autóbusz és valaki ott itta a sörét a kapuban. A sofőr volt az, akitől megtudtuk, hogy merre vannak benzinkutak a környéken. Az egyik 6 mérföldre, arra, amerre már voltunk, a másik 15 mérföldre. Így alakult, hogy újra végigmentünk a tó mentén, mert a biztonság kedvéért a közelebbi benzinkutat választottuk.

Tankolás után persze újra vissza kellett menni a tó felső csücskéhez, hogy végre a Kilchurn kastéllyal is foglalkozzunk. Bemásztunk a kerítésen az emberi bejutásra alkalmas lépcsőfokokon (ilyenről már az írországi beszámolómban is említést tettem: a kerítés az állatok területen tartására szolgál, a kerítés fölötti emberi bejutást szolgálják a lépcsőfokok) és egy füves-lapályos területen keresztül értünk le a tópartra, a túlparton áll a kastély. Utólag jöttem rá, hogy nem is ez a legalkalmasabb pont a fotózásra, hanem a szállónak a mellvédjéről lehet legjobb szögből rálátni a kastélyra, csak egy jó teleobjektív kell hozzá.

Amikor továbbindultunk, megint a tó partján haladtunk, habár nem erre kellett volna, de ez későn esett le, úgyhogy a következő célpontunkhoz egy jó kerülővel jutottunk el.
(Most néztem meg a google mapsben, jófelé mentünk, mert amit én a tó hosszának néztem eddig, az egy kinyúló ág tulajdonképpen. Itt furikáztunk ide-oda.)

Itt már kijutottunk a tengerpartra és most egy kis elmélkedés következik. 

Ugyebár Skócia tele van tavakkal, amelyeket egységesen loch-oknak neveznek. Igenám, de ezek egy része édesvizű "igazi" tó, másik része sós vizű, mert tulajdonképpen nem is tó, hanem leginkább fjordnak mondható, a szárazföldbe hosszan benyúló öböl. Ezért van az a jelenség, hogy bizonyos loch-ok sós vizűek és a szintjük állandóan változik az árapálynak megfelelően.

A loch szélén látható barna szmötyi az apály biztos jele.

Már este volt, de aggodalomra semmi ok, Skóciában nagyon későn sötétedik.

A Castle Stalker volt a következő célpont. Ez a kastély magánkézben van és a partról csak apálykor közelíthető meg, valamint meglátogatni csak a tulajjal előre egyeztetve lehet. Mi csak fotózni akartuk a partról. A hely fényét mindenképpen emeli, hogy ez az a bizonyos vár, amely a Gyalog-galoppban is szerepel. Itt ordibálják a filmben, hogy "Hülye angolok, angol hülyék!".

De a látvány sem akármilyen.

Castle Stalker

Egy jó órát töltöttünk a parton, miközben újabb jellegzetességgel ismerkedtünk meg, a skót muslincákkal. Az útikönyv azt hiszem, legyeknek nevezi őket, de szerintem sokkal jobban hasonlítanak a muslincákra, ugyanúgy köröznek az ember körül, mint itthon, csak rettentően csípnek. Zsuzsát teljesen összecsípkedték, mi többiek megúsztuk 1-2 csípéssel.

Ezután már a szállás felé indultunk, ami Fort William fölött volt és utunk leggyengébb szállása volt, még az én indiai tapasztalataimat is majdhogynem alulmúlta. Főleg, ha az árát nézzük, hasonló áron máshol sokkal jobb elszállásolásban volt részünk Skóciában. Bár, ha jól belegondolok, az ágy viszont rendben volt, szemben más szállásokkal, de ne szaladjunk előre.

Roy Bridge Hostel & Grey Corrie Lodge
Roy Bridge, Inverness-shire, Fort William
8 ágyas szobában laktunk, ár: 12,50 GBP/fő.

Skócia 2. nap/1

Ez volt az egyik legsűrűbb napunk.

Mellettünk volt egy étterem, nem bírtunk ellenállni és beültünk egy full breakfast-re. A szokásos tükörtojás-bab-kolbászka-szalonna kombón kívül adtak még hozzá isteni párolt gombát, egy darab black puddingot (ez tulképp véreshurka) és egy darab haggis-t is. Ez utóbbi a skótok nemzeti étele, a mi májashurkánkhoz hasonlatos, csak sokkal apróbbra vannak darálva az összetevők és viszonylag száraz, ezért a mi ínyünk szinte homokként érzékeli. Annál is inkább, mert nem sok íze van. Engem nem zavart. Ja, persze volt a reggelihez két lapcsánkaszerű krumpliszelet és egy forró paradicsom is. Ez utóbbit nem szerettük, jobban esett volna hidegen. Meg pirítós és vaj is. 

Egy külön asztalon tea, kávé és narancslé volt kikészítve.

Jól pofára estünk, amikor kiderült, hogy a reggeli árában nincsenek benne az italok, amiket aztán elég borsos áron számoltak hozzá a reggelihez.

Mivel Gabóék még nem voltak készen, megbeszéltük, hogy mi elindulunk a Falkirk Wheel-hez és legfeljebb ott találkozunk, vagy ha nem, az sem baj, a következő szálláshoz mindenki odatalál.

Mondanom sem kell, ömlött az eső és ez így ment végig, amíg a Falkirk Wheelt csodáltuk. A kereket nem fogom ismertetni, mert itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Falkirk_ker%C3%A9k sokkal szakszerűbben megteszik ezt, de azért egy mondatot kiemelnék: "A 22,5 kW összteljesítményű motorok képesek csupán 1,5 kW/h energia felhasználásával elforgatni a kereket." Szerintem csodálatos az emberi elme!

Írországban még szokatlannak tűnt, most már nagyonis tetszett, hogy minden látványosság mellett van egy jól felszerelt látogatóközpont, kajáldával, mosdóval, ajándékbolttal, sok helyen különböző ismertető előadásokkal is. Nagyon rendben lévő szabadtéri asztalok is voltak, ahova bárki leülhetett (volna, ha nem esik) és nem egy méregdrága étterem vendégei csak. Az ember örökké hasonlít, lenne még mit itthon tanulnunk. Nagyon szerettem (máshol is), hogy tényleg nagyon emberközpontú minden és nem próbálják mindenáron lehúzni a látogatót. Itt például csak akkor kellett volna fizetnünk, ha befizetünk egy hajókázásra emelgetéssel együtt persze, egyik csatornáról a másikra. Már itthon eldöntöttük, hogy nem fizetünk be, mert a nap jó része elment volna vele. Elég későn indult az első.

A Falkirk Wheel mozgásban:

Nagyjából elállt az eső, mire elindultunk Stirling vára felé. Innentől kezdve szinte egész nap jóidőnk volt, maximum egy pár perces szemerkélés volt már csak délelőtt.

Stirling csak egy pár kilométerre van Falkirktől. Ekkor idegesítettem be először a telefonomon levő GPS-t, ami aztán végig nagy segítségünkre volt Skóciában. 

Már útközben felfedeztük a távolban a Wallace Monumentet, ahova fel is lehet mászni, de mi ezt most kihagytuk és csak a várból készítettünk róla felvételeket. Érdekes volt, hogy percenként változott a táj, ahogy az eső, a pára és a napsütés váltogatta egymást. A várdombon, rögtön a vár bejárata előtt van egy parkoló, olyan szerencsénk volt, hogy találtunk itt helyet. A várba nem mentünk be, amit bánok, de ha arra gondolok, miről maradtam volna le emiatt aznap, akkor már nem is vagyok annyira boldogtalan. A vár mellett van egy nagyon szép fekvésű temető, ott is bóklásztunk egy félórát legalább. 

A Wallace Monument

 

Skócia 1. nap

Igazából még nem Skócia, hiszen London Lutonra érkeztünk repülővel reggel 8 óra körül és a nap utazással telt el végig Anglián. 

De előtte még át kellett venni a bérelt kocsit, találkozni kellett Gabóékkal, hogy együtt induljunk tovább. 

Kiderült, hogy a mi autókölcsönzőnk nem a reptéren van, hanem el kell buszozni egy "airpark"-ig és ott kell átvenni a kocsit. Utólag már egyszerűnek tűnik a dolog, mert van egy közvetlen és ingyenes buszjárat oda, de ha az ember nem is tudja, hova készül, akkor azért televan izgalommal, hogy nehogy eltévedjen. Elég lehangoltan kerestük a buszmegállót az ömlő esőben, a reptéri forgatagban.

Végül sikerült frankón megtalálni a parkolót a kölcsönzővel. Nem részletezem az átvétel körüli bonyodalmakat és egyebeket, dél is elmúlt, mire el tudtunk indulni, pedig akkor már az eredeti terv szerint York közelében kellett volna lennünk, ahol ebédszünetelni akartunk és kicsit körül is nézni, ha már ott vagyunk.

János hamar belejött a jobbkormányos vezetésbe.

Az időjárás nagyon változékony volt, hol eleredt az eső, hol kisütött a nap, a felhők kergették egymást az égen. Az egyik benzinkútnál akkora trópusi záport kaptunk el, hogy bőrig áztunk, mire a kocsiig levő pár métert megtettük.

Az úton meglepően nagy volt a forgalom ahhoz képest, hogy szombat délután volt.

Csak elértük Yorkot is olyan délután 6 körül, ahol persze rögtön el is hagytuk egymást, ahogy többször is az út folyamán. De aztán meglettünk.

Megkerestük a katedrálist, ami fürdött a napfényben. Bemenni nem lehetett, de a kb. félórában, amit magunknak engedélyeztünk Yorkra, nekem sikerült megtalálnom a kijáratot és nem jellemző módon sikerült beszivárognom az épületbe, hogy legalább egy pillantást vethessek a katedrális monumentális belsejére. Rendesek voltak, nem szóltak rám, hogy hova megyek visszafelé, ahol a sok turista éppen kifelé tart.

A katedrális környéke lehet az óváros. Apró, girbegurba utcákon keresztülsietve próbáltam találni egy mosdót, ugyebár. Találtam is, ahogy utunk során később sem volt soha gond, mert mindenhol ingyenes volt a WC és bárhova mentünk be, étterembe, szállodába, természetes volt, hogy felkeresheted a mellékhelyiséget. Mondtam is több alkalommal, hogy de jó, sehol egy vécésnéni.

Mire letelt a félóra, az eső is eleredt megint.

Skócia felé közeledve egyre zordabb lett a táj, majd köd szállt a vidékre, amit sajnos csak akkor egyszer láttunk. Nem is köd volt, hanem sejtelmes vízpára a sok esőtől. Ebbe burkolózva láttunk egy útszéli temetőt, folyt a nyálunk, hogy meg kellene állni egy fotó kedvéért, de több okból sem lehetett. A fő ok az volt, hogy akkor megint elvesztettük volna egymást a másik kocsival. Meg sietni is kellett.

Falkirkben volt az első szállásunk, itt csatlakozott hozzánk Bea.

A szállásokat mindenhol fel fogom tüntetni, mert később is hasznos lehet.

Szállás: Metro Inns Falkirk

2 ágyas szobákban laktunk, ár: 14,75 GBP/fő.

A szoba teljesen rendben volt, egy kényelmes emeletes ágy volt benne és mosdó.

A WC-fülkék és az egyszemélyes zuhanyozókabinok a folyosóról nyíltak. Kicsit repülőfílingjük volt. Leszámítva az emberi hanyagságot (nem húzza le maga után a WC-t), ezek is rendben voltak, főleg ilyen árért.

York, ezt csak a kocsiból láttuk.

A yorki katedrális

Katedrális belülről

Szlovénia (nem teljesen) online 4

Azért nem teljesen, mert már itthonról írok.

Ma reggel kinéztünk az ablakon és sűrű ködöt láttunk csak. Ment minden, mint a karikacsapás, reggeli, bepakolás a bőröndökbe, kocsiba, rendrakás a szálláshelyen. Pontosan indultunk. Útközben érdekesen és egészen meglepő módon változott az időjárás, egyik pillanatról a másikra eltűnt a köd és a sötétség és ragyogóan kisütött a nap.

Bledben a tóparton álltunk meg a kocsival és szétoszoltunk a part mentén fotózni. Ezen a szakaszon már erdő volt, majd egy kőkerítés és buja park, ahogy közeledtünk a város felé. Ismertük a helyszínt, mert előző alkalommal is itt álltunk meg. Amikor kifotóztuk magunkat és a kedélyek is lenyugodtak, elindultunk kocsival a tó fölött magasodó várba. Szerencsére nem kellett gyalog mászni felfelé, mert műúton elérhető volt a vár bejárata (7 euro, ebből 1,5 felhasználható a vár kávézójában).

Nem volt sok látogató, de azért érzékeltük, hogy szombat van. A vár nagyon rendben van, a falak fehérek, a vadszőlő égővörös volt a falakon. Kis múzeum is volt, majd kiültünk a teraszra egy cappuccino mellé sütkérezni. A vár alatt terült el a Bledi-tó, közepén a kis szigettel, az egyre szaporodó csónakok kis hangyának látszottak fentről és teljes erővel tűzött a nap. Elég kerek volt a világ...

Maradt még annyi időnk, hogy ezután beiktassunk egy kitérőt Skofja Lokába, mielőtt hazaindulunk. Ez egy elég híres kisváros Szlovéniában, olyannak gondolom, mint nálunk Szentendrét. Ljubljanához van közel, tehát szerencsére nagyjából útba is esett, különben szóba sem jöhetett volna. Talán kicsit korábban jöttünk le az autópályáról, mint szerettünk volna, bár nem biztos, mindenesetre jópár falun át kellett hajtani mindaddig, amíg el nem értük a kiszemelt várost. Az út mellett minden egyes porta előtt dísztökökkel megrakott szekerek álltak festőien.

Elértük hát Skofja Lokát végre és ekkor ütött be a krach. Hirtelen dugóba kerültünk és elég reménytelennek látszott a helyzet. Nem tudtuk mire vélni a szombat kora délutáni dugót az úton, amikor már itt voltunk a célban, mindaddig, amíg meg nem hallottuk egy mentő szirénáját. Nagy valószínűséggel baleset történt. Több kocsi előttünk átlavírozott a szembesávba és elindult visszafelé. Mivel túl sok időnk nem volt e célra, ezért mi is követtük a példájukat, mert nem volt értelme tovább araszolni a sorban. Így hát Skofja Loka elmaradt.

Innentől kezdve már hazafelé tartottunk.